Berta Sándor

2023-tól vezető nélküli vonatok közlekedhetnek Francia­országban

Az új járműveket 2025-ben állítanák hivatalosan üzembe.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) mindenképpen vezető nélküli szerelvényeket akar közlekedtetni a belföldi hálózatán. Első lépésként 2023-ig elkészítenék a prototípusokat a regionális és a tehervonatok számára, majd azokat 2025-ig tesztelnék. Guillaume Pepy, az SNCF első embere leszögezte, hogy egyértelműen ez a vasút jövője, míg Carole Desnost, a társaság innovációs vezetője azt hangsúlyozta, hogy intelligenssé fogják tenni a szerelvényeket.

A prototípusok megtervezésébe, kifejlesztésébe és megépítésébe a kiválasztott cégek, a francia állam és az ipar összesen 57 millió eurót fektet majd be. Az érvelések alapján a vezető nélkül közlekedő vonatok jelentős mértékben megnövelhetik a vasút utas- és áruszállítási kapacitását, miután a kisebb követési távolság miatt akár 30 százalékkal több szerelvény haladhat majd a síneken, emellett nőhet a pontosság is. A TGV-k esetében az SNCF azt tervezi, hogy csak a gyorsítási és a fékezési folyamataikat automatizálja majd. Az akadályok felismeréséért viszont továbbra is a mozdonyvezető lesz a felelős.

Pepy elképzelése az, hogy ötvözni és hasznosítani kellene a meglévő technológiai építőelemeket, valamint az autonóm autók és az automatikus metrók fejlesztésének területén szerzett tapasztalatokat. Nincs szükség teljesen új vonatok kifejlesztésére, ami nagyon drága lenne, hanem az autonóm regionális járművek alapját a Bombardier meglévő modellje jelentheti, amelyet egy másik vállalat technikájával látnak el. Az önállóan közlekedő tehervonatot kifejlesztő konzorcium tagja többek között az Alstom nevű francia gyártó, amely jövőre összeolvadhat a német Siemens vasúti részlegével. A regionális személyszállító szerelvény megalkotásában a Bombardier és a Bosch, továbbá számos más partner (Altran Ansaldo, Apsys, Thales, Spirops) vesz részt, köztük olyan vállalkozások, amelyek a mesterséges intelligencia területén dolgoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mosdatlanfalusi #5
    Pontosítok: nálunk 2023-ban vezető nélküli vonatok fognak 2-3 órákat késni :D
  • wraithLord #4
    Na és, Magyarországon meg vonatok nélküli vezetők fognak közlekedni lassan... :D
  • kvp #3
    Azert jellemzoen a franciaknal a TGV palyak teljesen zartak es mar jelenleg is cab singnalling-val, azaz a vezeto a palyan csak a fedelzeti szamitogep utasitasait koveti. Viszont a mostani TGV-k kepesek hagyomanyos palyakon is kozlekedni (pl. szintbeni keresztezodesekkel). Egy egyszeru onvezeto szoftver tokeletesen bevalna a zart TGV palyakon, mig normal forgalomban viszonylag kis sebesseggel kozlekednek ezek a vonatok is.

    Egyebkent ha a pesti metronal meg lehett oldalni az onvezetest, akkor mashol is meg lehet. Egyszerubb mint egy auto es a palya is zartabb mint pl. egy varosi forgalom, meg hagyomanyos vasutvonalak eseten is. Egy szamitogep alapvetoen csak a sebesseget tudja allitani es az ajtokat nyitni/zarni, mindezt elektronikusan megkapott jelzeskepek alapjan, ami egyszerubb mint kameraval tablakat es jelzoket olvasni, tovabba felfestetlen katyus utakon kormanyozni.
  • Zulu12 #2
    Nagyon ebbe az irányba halad a világ pedig. Én pl az autóiparban dolgozok és ott is nagyon szeretnék az önvezető autókat.

    Hát majd kíváncsi leszek mi lesz olyan 20-50 év múlva.
  • barret #1
    Király! Végre nem lesz bűncselekmény a vasúti szerencsétlenség :)