MTI

Amerikai űrhajósokat gyanúsítanak a Szojuz burkolatának megfúrásával

Meglehetősen vad elméletek jelennek meg az orosz sajtóban, feltehetően belső fogyasztásra. A lényeg, hogy nem ők hibáztak.

Az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz vizsgálóbizottsága amerikai űrhajósokat gyanúsít azzal, hogy szándékosan kárt tettek a Szojuz űrhajó burkolatában, feltehetően azért, hogy evakuálni kelljen a Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzetét, és gyógykezelésre mihamarabb visszatérhessen a Földre az egyik megbetegedett társuk - értesült a Kommerszant című orosz napilap. A Roszkoszmosz közölte, hogy az effajta híresztelések aláássák az ISS legénységének baráti kapcsolatait.

A tekintélyes gazdasági-politikai napilap a Roszkoszmoszból származó forrásokra hivatkozva írta, hogy "prioritással" kezeli ezt a lehetőséget az a bizottság, amelyet az orosz űrügynökség állított fel, hogy kivizsgálja az űrhajó kihermetizálódásának okát. A gyanú miatt a Roszkoszmosz már bekérte az amerikai űrkutatási hivataltól, a NASA-tól az asztronauták mozgását rögzítő videofelvételeket, és az űrhajósok egészségi állapotáról szóló jelentéseket. "Ha ez a verzió beigazolódik, az a legsúlyosabb csapás lesz az orosz-amerikai űripari kapcsolatokra" - írja a Kommerszant.


A lyuk a Szojuz MS-09 felső orbitális moduljában volt

A lap szerint az amerikai asztronauták ki akarhatták provokálni a személyzet idő előtti visszatérését a Földre, hogy "teljes értékű" gyógykezelésben részesülhessen a beteg amerikai űrhajós. A sérült Szojuz űrhajót ebben az esetben leválasztották volna az űrállomásról, és hagyták volna elégni a Föld légkörében. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikai űrhajósok csak az orosz fedélzeti parancsnok engedélyével léphetnek a Szojuzba, de nem lehet kizárni azt, hogy ezt engedély nélkül megtették.

Az újság szerint az eddigi vizsgálatok alapján a szakemberek nem tartják túl valószínűnek azt, hogy gyártási hiba vagy hanyagság miatt keletkezett két milliméteres repedés, illetve lyuk a Szojuz burkolatán. A dokumentáció és az orosz űrhajósok által továbbított fényképek tanulmányozása, illetve az űrhajót gyártó vállalat szakembereinek meghallgatása után arra a megállapításra jutottak, a sérülés azután keletkezhetett, hogy az űrhajó csatlakozott az ISS-hez. Feltehetően csak többszöri próbálkozás után tudtak benne lyukat fúrni, mert súlytanság állapotában nem lehet rendesen ellentartani a burkolat által a fúrófejre gyakorolt nyomásnak.


A lyuk befoltozás előtt, és utána

A Kommerszant értesülését a Roszkoszmosz nem erősítette meg, de Dmitrij Rogozint, az űrügynökség igazgatóját, közölte a Facebookon, hogy az incidens körüli szóbeszédek aláássák az ISS legénységének kollegiális kapcsolatait. "A Nemzetközi Űrállomáson történtekkel kapcsolatos találgatások és híresztelések nem segítik a Roszkoszmosz szakértőinek munkáját, és az űrállomás kollektíváján belüli baráti viszony aláásására irányulnak. A Roszkoszmosz-különbizottság munkájának befejezéséig bármilyen, 'forrásokra' hivatkozó állítás elfogadhatatlan" - írta. Jurij Boriszov a hadiiparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes elfogadhatatlannak nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint NASA űrhajósainak köze lenne a Szojuzon okozott kárhoz. Hangsúlyozta: az ISS egységes munkaközösséget alkot, amely mentes a politikai vitáktól.

Az ISS-en tartózkodó űrhajósok két héttel ezelőtt észleltek légnyomás-csökkenést az űrállomáson, majd megállapították, hogy mintegy két milliméteres lyuk, illetve hajszálrepedés van a Szojuz űrhajó burkolatában. Eleinte mikrometeorit becsapódására gyanakodtak, majd kiderült, hogy fúróval okozták a sérülést, amelynek nyomát megpróbálták beragasztani, de a ragasztó idővel levált az alumíniumfalról, és távozni kezdett a levegő. Jelenleg hat űrhajós - három amerikai és három orosz - van az ISS-en. Az űrhajózás történetében ritkán fordult elő, hogy egy asztronauta betegsége miatt sürgősen meg kellett szakítani egy űrmissziót. Közel három évtizede, 1985-ban például volt egy ilyen eset: Vlagyimir Vaszjutyin szovjet űrhajós eltitkolta az orvosi bizottság elől az urológiai problémáit, és súlyosbodó egészségi állapota miatt a Szaljut-7 űrhajó teljes legénységének haza kellett térnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #12
    Az egész azon múlik, hogy sikerül-e kideríteni, hogy a lyuk a Földön vagy már az ISS-en keletkezett.
  • Tetsuo #11
    És melyik magyar lap számít komolynak? Csak, hogy tudjam.
  • fonak #10
    A Kommerszant elvileg komoly lapnak számít, de persze oroszok...
  • gabpapa #9
    "- értesült a Kommerszant című orosz napilap. A Roszkoszmosz közölte, hogy az effajta híresztelések aláássák az ISS legénységének baráti kapcsolatait. "

    A Komerszant ottani Blikk, netán KIskegyed:-) lehet. A munkás már megvolt.
    Egyetértek a véleményeddel.
    Utoljára szerkesztette: gabpapa, 2018.09.14. 10:30:08
  • Omega #7
    Ez pusztán csak egy logikus feltevés, amit nem lehet kizárni.
  • ostoros #6
    Emberek, az hogy az orosz sajtó mit mond, pláne némelyik blog mit mond, nem jelenti azt, hogy ez a hivatalos orosz (állami) álláspont. Pláne nem azt, hogy az összes orosz ezt mondta.

    Ez kicsit ugyanaz a téma, mint amikor a holland lap leközölte a mohamed karikatúrát, és a szaudi nagykövet a holland miniszterelnökkel kezdett kötözködni, hogy akadályozza meg. Mintha tehetne bármit is.

    Vagy legközelebb majd lehet hivatkozni a Kurucinfóra román részről, hogy a magyarok mit mondanak?
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.09.13. 20:09:06
  • Sequoyah #5
    Egy teren meg megmaradt a jo kapcsolat az oroszok es a kulvilag kozott, de ezt az egy jo kapcsolatot is be kell daralniuk valami idiota propaganda miatt?
    Az oroszok ujabb orbitalis bukasra vannak itelve, ha folyamatosan a hibak elpalastolasaba olik az energiajukat a hibak kijavitasa helyett...
  • defiant9 #4
    De hát már a munkás is megvolt. Vagy csak kiverték belőle a vallomást?
    Ez eléggé terelésnek hat az orosz részéről, szvsz. kifejezetten nem túl egyszerű egy ilyen tervezett avultatású tömítést az űrben összehozni, egy lyukra amin a kifúrás pillanatában elkezd kiáramlani a levegő.
  • subotal #3
    apa kezdődik...
    :(
  • esztyopa #2
    Az emberiség nem hazudtolja meg önmagát...
    Egy halálraítélt, selejtes faj vagyunk !
    Lehetőségeink szinte korlátlanok,de mi nem ezen az úton indultunk el,hanem azon,hogy minnél többet ártsunk egymásnak,és vegyük el a Másiktól azt,amit lehet.NEM társadalom vagyunk,hanem önző - egyéni érdekek által mozgatott *szigetemberek*
    Eddig az űrkutatásban a nemzetek közötti egészséges verseny,és együttműködés dominált.Most belesz*rtunk ebbe is !
    /Dögöljön meg a szomszéd kutyája is ! Az emberiség meg ne van sz*rva.../