SG.hu

Leginkább játékot akarnak fejleszteni az informatikus hallgatók

Milyen az informatikus szakokon tanuló egyetemisták elképzelése a karrierjükről, mivel szeretnének foglalkozni? Erre és az ehhez kapcsolódó kérdésekre kereste a választ az eNET 2018 májusi kutatása, amiből többek között kiderült, hogy a felmérésben részt vevő informatikus hallgatók háromnegyede nem dolgozik, ami részben ellentmond annak az iparági vélekedésnek, hogy az informatikus tanulókat ma már a tanulópadban „levadásszák”. A legnépszerűbb területek pedig az informatikus szakokon tanuló diákok körében a jövőbeli karriertervek kapcsán a játékfejlesztés, a mobilfejlesztés és az IoT.

Az eNET 2018 májusában kérdőíves kutatással mérte fel a leendő informatikusok szakmai gyakorlattal, karrierrel kapcsolatos elképzeléseit, várakozásait. A kutatás 18 hazai felsőoktatási intézmény és 1122 informatikus hallgató részvételével zajlott. A megkérdezettek közül a legnagyobb arányban a gazdaságinformatikusok és a mérnökinformatikusok képviseltették magukat, 37% illetve 26%-ban. Ezt követte a programtervező informatikus szak 18%-kal. Nagyon kis elemszámban válaszoltak még az informatikus könyvtáros, animáció és üzemmérnök-informatikus szakok hallgatói, ezen képzések kisebb létszámmal indulnak és csak néhány helyszínen folynak hazánkban.

A válaszadók 12%-a még idén, legnagyobb része (több, mint 57%-uk) várhatóan 2019-ben vagy 2020-ban fog végezni. Majdnem 18%-uk 2021-ben fejezi be előreláthatólag a tanulmányait. 7%-uk pedig még nem tudja, hogy mikor fog végezni. A válaszadók több, mint 21%-a már dolgozik valamilyen munkaviszonyban és további 6%-nak folyamatban van a munkába állása, mindez részben ellentmond annak a közkeletű iparági vélekedésnek, hogy az informatikus hallgatók túlnyomó többsége már tanulmányai közben elhelyezkedik. Több, mint felük (52%) állította azt, hogy jelenleg nem dolgozik, de szeretne programozóként dolgozni.

A munkaviszony tekintetében a legtöbben főállásban, bár részmunkaidőben dolgoznak, de sokan teljes munkaidőben vagy mellékállásban, esetleg alkalmi jelleggel. A válaszadók 17%-a ugyanakkor nem szeretne programozóként elhelyezkedni. A válaszadók több, mint 44%-a 1 éven belül tervezi a szakmai gyakorlatát. 31%-uk már volt vagy éppen a megkérdezés idején volt gyakorlaton. A megkérdezettek több, mint ötöde (21%) játékfejlesztő szeretne lenni, amivel ez tűnik a leginkább kívánatos területnek a hallgatók körében.

További szimpatikus elhelyezkedési területek az informatikusok számára még a mobilfejlesztő, IoT fejlesztő, hálózatmérnök, tesztmérnök és webfejlesztő. Kevésbé vonzó szakmák a megkérdezettek között a projektmenedzser, IT menedzser, oktató/tanár, gazdaságinformatikus, adatelemző, adatbiztonsági szakember, adatbányász vagy adatbázis fejlesztő. Az informatikusok kicsit több, mint negyede (28%) nem tudja még, hogy mivel szeretne foglalkozni.

A kutatásba meghívott egyetemek a következők voltak: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Egyetem, Gábor Dénes Főiskola, Miskolci Egyetem, Neumann János Egyetem, Óbudai Egyetem, Pannon Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, Zsigmond Király Egyetem. A válaszadás önkéntes volt, a kutatás nem reprezentatív, hanem indikatív adatokat mutat az informatikus hallgatókra (N=1122).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!