Gyurkity Péter

Ősszel jöhet a Samsung összehajtható telefonja

A gyártó emellett az ujjlenyomat-olvasó és az 5G révén is újítana.

A Samsung terveiről, valamint a közeljövőben esetlegesen bemutatandó okostelefonokról egyszerre több külsős értesülés is napvilágot látott, most ezeken futunk végig, hogy lássuk, mivel is készül a cég a második félévben, valamint a jövő év első felében.

A Samsung Mobile első embere a napokban arról tett említést, hogy valóban készülnek az összehajtható telefon piacra dobására, erre pedig akár már novemberben is sor kerülhet. Hozzátette, hogy a fejlesztés bonyolult és olykor nehézkes volt, de igyekeznek valódi újítást kínálni, mégpedig elsősorban a fiatalok számára, leginkább olyan középkategóriás modellekkel, amelyek ezen újítások által kiemelkednek a mezőnyből. Ennek érdekében akár évente többször is bemutathatnak majd különböző új középkategóriás telefonokat, bár a cégtől azt eddig is megszokhattuk, hogy számos eltérő példányról rántják le a leplet.

Egyéb források eközben arról számoltak be, hogy a Galaxy P- és R-sorozat első példányai hamarosan valóban befuthatnak, mégpedig az első körben a kínai piacon. Pontos specifikáció egyelőre nem áll rendelkezésünkre, ám azt már tudni vélik, hogy a Galaxy P1 egy Exynos chippel, 3 vagy 4 GB memóriával, hátoldali iker-kamerával, valamint a divatos bevágást ezúttal is elhagyó kijelzővel jelenhet meg. Biztos információ még nem jelent meg ezzel kapcsolatban, ám az elkövetkező hetekben ez is bekövetkezhet.

Koreai lapok szerint a jövőre esedékes Galaxy S10 nem 3, hanem egyszerre 4 változatban jelenhet meg a piacon. Eddig három példányról beszéltek, amelyek közül a Beyond 0 egy szerényebb példány lenne, míg a Beyond 1 és 2 az alaptípust, valamint a „Plus”-változatot jelöli, időközben azonban befutott a hír, miszerint az 5G-antenna integrálásán is gondolkodnak, mivel azonban ez megnövelné a kereskedelmi árat, inkább egy negyedik példányon ejtenék meg a bővítést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!