Gyurkity Péter

Szándékos károkozás okozta az ISS sérülését

Ezt gyanítja az orosz fél, azonban még sok a kérdőjel. Valószínűleg egy egyszerű munkás okozta a gondot tévedésből.

Néhány nappal ezelőtt kisebb szenzációt váltott ki a hír, miszerint egy rést fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomásra bedokkolt Szojuz űrhajón, amely a nyomás esését eredményezte. A legénység meg is kezdte a munkát, ideiglenes megoldással sikerült befoltozni a rést, az orosz illetékesek azonban azt gyanítják, hogy szándékos károkozás eredményezte a rést.

Az orosz hírügynökségnek adott interjúban a Roszkozmosz első embere arról beszélt, hogy a jelek erre utalnak, mivel a sérülést belülről okozták, ezt tehát nem egy mikrometeroit eredményezte, mint ahogy azt először gondolták. A Szojuz MS-09 esetében a gyártási hibát sem zárják ki, itt felmerült az is, hogy a korábbi tesztek során, egy nem túl szép utolsó simítást szerettek volna elfedni, azonban az ideiglenes foltozás a bedokkolást követően levált. A NASA a maga részéről azt korábban már igyekezett kihangsúlyozni, hogy a legénység nem forgott veszélyben, amikor júniusban megérkeztek az ISS-re. A kapszula azóta bedokkolva vár a következő útra, maga a rés pedig egy olyan részen helyezkedik el, amelyet a légkörbe visszatérve „ledobnak”, vagyis ez nem kíséri végig a felszínre ereszkedő kozmonautákat.


A lehetséges magyarázatok között említik meg, hogy egy honvággyal küszködő űrhajós döntött a szabotázs mellett, hogy ezzel siettesse a visszatérést. Az illetékesek ezt szintén elfogadható változatnak tartják, hiszen mindannyian emberből vagyunk, bár az kétségtelen, hogy az alaposan kiképzett és profinak tartott űrhajósok esetében ez nagyon is kellemetlen felfedezés lenne. A fúrásra utaló nyomokat a jelek szerint visszaigazolták, ez azonban még nem jelenti azt, hogy minderre az ISS fedélzetén, a már bedokkolt kapszulában került sor, vagyis a vizsgálat tovább folytatódik.

Később a RIA Novosti hírügynökség egy, az űrhajót gyártó Energia cégen belüli forrásra hivatkozva azt írta, hogy a lyukat tévedésből fúrta oda egy munkás, akit azóta állítólag be is azonosítottak. Félt bevallani a dolgot, ezért azt egyszerűen beragasztotta. Jól végezte a munkát, mert kibírt egy kilövést és utána két űrben töltött hónapot, de idővel beszáradt, összezsugorodott, és a légnyomás végül kilökte. Az orosz fél azt ígéri, hogy mindenképpen megtalálják a magyarázatot az esetre – erre már csak azért is szükség lesz, hogy a jövőben megelőzzék és elkerüljék a hasonló galibákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #12
    Az oroszok most már az amerikai űrhajósokat gyanúsítják, hogy az egyikük megfúrta a Szojuzt. Ha ezt komolyan gondolják, feltehetően vége az együttműködésnek vagy az amerikaiak vetnek véget neki válaszul a vádaskodásra, vagy az oroszok.
  • kvp #11
    "A hegesztésnek is különlegesnek kellett volna lenni, mert egy sima hegesztésen simán kiszökik a levegő."

    Igen, megneztem, ezt szegecselni szoktak. Van direkt erre a celra gyartott beepitett tomiteses szegecs keszlet, amit regen meg kazanok gyorsjavitasara is hasznaltak, tehat nem csak a nagy homerseklet kulonbseget, de a nagy nyomast is birja. Persze a bena munkasnak tenyleg csak szilo lehetett keznel...
  • Kissssss0 #10
    ha már ennyi időt kibírt akkor tényleg jól meg lett csinálva.

    csak hát ugye az ilyet nem foltozgatni kellene hanem jelenteni rögtön a főnöknek... khmm.
  • T_I #9
    A hegesztésnek is különlegesnek kellett volna lenni, mert egy sima hegesztésen simán kiszökik a levegő. Tudom tapasztalatból, mert egyszer egy zárófedélen a lakatos/műszerész ellenkező oldalra fúrta a zsákfuratot, és a kérésem ellenére behegesztette, majd a másik oldalról kifúrta. Na nem is lehetett vákuumot csinálni a készülékben!
  • defiant9 #8
    Nekem tetszik ez a "minden rosszban van valami jó"-t meglátó mentalitás:)
    "jól végezte a munkát, mert kibírt egy kilövést és utána két űrben töltött hónapot"
  • Sith #7
    Már ha tényleg a véletlen elbaszás igaz akkor azért megnézném hányunknak lett volna elég vér a pucájában oda menni a főnökhöz. "Figyi... véletlenül szétfúrtam az x millió dolláros űrhajót"
  • duke #6
    Gondolom orult, hogy volt egy fel percnyi ideje, hogy eszrevetlenul kijavitsa, ahogy tudja.
    Nem volt modja tobb oras lakatos munkara.
  • kvp #5
    Azert az hogy csak kinyomta sziloval azert durva. Ha beheggeszti, megcsiszolja es lefesti ujra, az eletben nem derul ki hogy mellenyult.
  • fonak #4
    Jönnek elő a régi reflexek, szabotőröket keresnek minden mögött.
  • TokraFan #3
    Oroszok! Ennyi.
    "Jó lesz az Ivan, beragasztjuk azt kész"