Gyurkity Péter

Megpillantotta célpontját a New Horizons

A szonda lassan közelebb kerül a következő állomáshoz, így már képek is befutnak.

A rendkívül hosszú, ám nagyon is izgalmas küldetés kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy végre felébredt a szonda, amely lassan közeledik a számára kijelölt következő célpont felé. Ez ugyan még mindig viszonylag messze van, ám az első friss képen már kivehető az objektum.

A New Horizons ugyanis a Kuiper-öv egyik tagja felé közeledik, amely az Ultima Thule nevet kapta meg. Ennek átmérője a jelenleg rendelkezésre álló becslések szerint nagyjából 32 kilométer lehet, vagyis viszonylag apró objektumról van szó, amely egyes vélemények szerint akár egy kettős rendszert is takarhat, vagyis előfordulhat, hogy nem egy, hanem egyszerre két kődarabról van szó, amelyek hosszú ideje egymás társaságát élvezik. A most beérkezett képen ugyan alig kivehető a célpont, ez azonban mégis megjelenik a felvételen, bár csupán egy, a mögötte elhelyezkedő, és mintegy 17-szer fényesebb csillag oldalán felbukkanó pöttyként, amely megnehezíti a pontos beazonosítást. A szakemberek nem számítottak arra, hogy az Ultima Thule rögtön látható lesz az első fotón, ez azonban most megvalósult, ami biztató fejlemény a projekt tagjai számára.

A Kuiper-öv a Naprendszer külső szélén elhelyezkedő gyűrű, amely rengeteg kisebb-nagyobb objektumot tartalmaz. Megtalálható itt a Plútóhoz hasonló törpebolygó, a mostani célpontként szolgáló kődarabhoz hasonló számos egyéb példány, valamint rengeteg por is, amely igencsak változatos összetételre utal. A kutatók már csak ezért is szeretnék közelebbről megvizsgálni az öv általuk kijelölt tagját, amire a New Horizons hamarosan esedékes átrepülése szolgáltatja majd a kitűnő alkalmat. Magára az átrepülésre január első napján kerül majd sor, vagyis az új év igencsak érdekesen indul majd, hiszen ezzel egyben az eddigi legtávolabbi objektumot látogatjuk majd meg egy saját eszközünk révén.

Az első adatok és fotók visszaküldése, majd pedig azok feldolgozása néhány hetet vehet majd igénybe, erről mi is folyamatosan beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!