Gyurkity Péter

Ősi galaxisok vesznek körül minket

Eközben pedig a rendkívül távoli példányokról is szép fotót állítottak össze.

Amerikai csillagászok egy csoportja közzétette munkájának eddigi eredményeit, amelyből kiderül, hogy a Tejútrendszert körülvevő, minket kísérő halovány galaxisok a legősibb példányok közé tartoznak. A következtetés rendkívül fontos és izgalmas a szakemberek számára, hiszen ezzel komoly előrelépést tudtak elérni.

A közlemény szerint a Segue-1, a Bootes I, a Tucana II és az Ursa Major I valóban a legkorábban megalakult galaxisok közé tartozik, ezek korát ugyanis 13 milliárd évre becsülik. Kiemelik, hogy ezen halovány példányok a kozmikus sötét korban jöttek létre, a többiek pedig néhány 100 millió évvel később keletkeztek, amikor az Univerzum korai időszakában, alig 380 ezer évvel az ősrobbanást követően létrejött hidrogénatomokból álló gáz lehűlt és a sötét anyag jóval masszívabb szerkezetét hozta létre. A csapat által korábban kidolgozott modell megerősített ezt a megfigyelést, az pedig már a hab a tortán, hogy erre a közvetlen szomszédságunkban figyeltünk fel. Az első csillagok által kibocsátott intenzív ultraibolya-sugárzás ionizálta a meglévő hidrogénatomokat, ez pedig akadályozta a lehűlést és a további galaxisok létrejöttét, így több milliárd éven át nem is keletkeztek további példányok – ezt követően azonban a sötét anyag szerkezete annyira masszívvá vált, hogy még az ionizált gáz is lehűlhetet, újból beindítva a folyamatot.


A Hubble űrteleszkópért felelős csapat eközben egy új képet tett közzé a világhálón, amelyen összesen 15 ezer galaxis kapott helyet. A csaknem három évtizede szolgáló eszköz nem egyedül dolgozott ezen a felvételen, hiszen több felszíni egységgel együtt figyelte meg az égboltot, a kiegészítő információkat felhasználva pedig létrejöhetett a Hubble Deep UV Legacy Survey legújabb felvétele, amely főként a Hubble infravörös tartományban felhasznált képességeire támaszkodik. A több hullámhosszon rögzített adatok kombinálása révén 12 ezer különböző galaxist figyelhetünk meg, amelyekben aktív csillagképződés zajlik, mégpedig egy 11 milliárd éves folyamaton keresztül.

Ezzel a csillagászok még részletesebben tanulmányozhatják a csillagképződést, annak főbb jellemzőit és különálló időszakait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • scagnetti #8
    bmw, ostoros

    Javaslom cáfoljátok meg ezen csillagász csoport kutatási eredményeit (bizonyítékokkal), aztán fecsegjetek "találgatásokról" !
  • asgh #7
    Az orvosi diagnózis is találgatás, mégse mindegy, ha valaki tudományos alapossággal képes szűkíteni a változók számát.
    Persze fordulhatsz a helyi panelsámánhoz, vagy szektavezérhez is, azok nem találgatnak, hanem kinyilatkoztatnak, de legalább a legminimálisabb kétség nélkül.
    A boncoláskor majd úgyis kiderül kinek volt igaza. :)
  • blehel #6
    szerintem mondhatod neki...
  • Sequoyah #5
    Nem, ez tudomanyos kutatas. Attol hogy te nem erted, a szakertok meg ertik a dolgokat, es nem csak vaktaban talalgatnak, hanem megalapozott hipotezisek alapjan kutatnak es kiserleteznek.
    A fenti cikkben pedig vegkepp semmifele talalgatas nincs, mert konkret megfigyelesek alapjan dolgoznak.
  • czihaki #4
    Az amit találgatnak az az univerzum keletkezése-- vagy bizonyos vallások azt állítják Isten teremtése.-- Ráadásul 2009- ben vagy bigott elmebeteg vagy szélhámos francia fizikus, "több éves kutató munkával" megállapította, hogy Isten teremtette és meghatározta még Istent is, aki az univerzum határában leledzik". Ezért megjutalmazták 1,4 millió dollárral és megtérítették neki a "több éves" kutató munkáját is Angliában!! Röhej!!!
  • ostoros #3
    Attól ez még találgatás.
  • Sequoyah #2
    A hulyeknek minden tudomanyos eredmeny talalkgatasnak tunik, es minden technikai ujdonsag varazslatnak tunik, mert nem ertik oket, es meg se probaljak erteni...
  • bmw #1
    Talalgatas ezerrel....