Berta Sándor

2020-ban érkezhet az Intel grafikus kártyája

A gyártó közel 20 évvel ezelőtt dobta piacra az utolsó videokártyáját.

Az Intel740 vagy i740 (kódnév: Auburn) 1998-ban jelent meg és az AGP interfészre épült. A beépített technológiák közül sok tovább élt az Intel Graphics Media Accelerator (GMA) chipekben. Az Intel most a Siggraph 2018 kapcsán nyilvánosságra hozott egy videót, amelyből kiderült, hogy az új grafikus kártyája két éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhet. A felvételen az olvasható, hogy a konszern 2020-ban "engedi szabadon" a grafikus chipjeit, miközben a háttérben egy videokártya sziluettje jelenik meg. Majd ezt követően jön a felirat, hogy: "S mindez csak a kezdet." Technikai részleteket ugyanakkor hiába is keresnek a felhasználók a videóban.

A bejelentés - a felhasználók mellett - alighanem leginkább az nVidia és az AMD érdeklődését keltette fel. Az Intel már évek óta kizárólag integrált grafikus chipeket fejleszt és kínál, amelyek az elmúlt esztendők során egyre nagyobb teljesítményűek lettek és - korlátozásokkal - már akár játékok futtatására is alkalmasak.

Az Intel lépése olyan szempontból semmiképpen sem nevezhető meglepőnek, hogy a videokártyák piaca folyamatosan növekszik. Ez elsősorban a virtuális valóság megoldások elterjedésének köszönhető, azok miatt ugyanis egyre nagyobb teljesítményű grafikus chipekre van szükség. Emellett a videokártyák egyre több feladat elvégzését veszik át a processzoroktól és már szuperszámítógépes feladatokra is használhatók. S akkor ott van még a kriptovaluta-bányászat is. Az ugyanakkor kérdéses, hogy az Intel két év múlva mennyire tud majd versenyképes termékekkel jelentkezni.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy az Intel grafikus kártyája 2020-ban jöhet, de később már 2019-es megjelenés merült fel. A társaság mindenesetre semmit sem akart a véletlenre bízni és a fejlesztőcsapata tagja lett Raja Koduri és Chris Hook, mindkettő korábban az AMD dolgozója volt. Koduri a Radeon-részleget vezette, míg Hook 20 éven át volt az AMD-nél és az ATI csapatát is erősítette. Az ő váltásuk a piaci szakértők szerint egyértelmű jele annak, hogy az Intel a videokártyák területén is komolyan meg akarja vetni a lábát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #10
    Ó, hát volt már ilyesmi.
  • duke #9
    Hat a kep alapjan, nem tudom, hogy fogjak ezt beleintegralni a processzorba.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.08.17. 21:50:09
  • NEXUS6 #8
    Bocs, igen, rosszul írtam. A CPU (i5 7600) 630-as integrált GPU-t használtam. :)

    Minden esetre kíváncsian várom mi lesz az nvidia RTX-szel? Gyak akkor minden játékot újra kell írni ray-trace enginnel? Persze mindenki erre várt már 30 éve, de mit szól hozzá a játékipar?
  • Tinman #7
    Erre mérget ne vegyél. November-december esélyes. De nekem IGP-vel a jövő tavasz se probléma, van bőven kiváló játék, ami remekül fut IGP-n.

    According to a leaked email between a retailer and Nvidia partner obtained by YouTuber Gamer Meld, Nvidia’s new graphics cards will be coming in month-long waves starting on August 30:

    August 30: Nvidia GeForce GTX 1180
    September 30: Nvidia GeForce GTX 1170 and something called the GTX 1180+
    October 30: Nvidia GeForce GTX 1160


    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.08.17. 12:45:01
  • Kissssss0 #6
    nagy kár hogy nem sikerült működésre bírnia...
  • takysoft #5
    az megvan, hogy idén azok a kártyák még nem jönnek, ugye? :D
  • takysoft #4
    Egy ideig egész jól fejlődött a dolog. Aztán sajnos lett egy új elnök-vezérigazgatója a cégnek... valamikor a 3. generáció felé.
    Na azóta nem fejlődött semmit az Intel grafikai chipek ereje... vagyis hát messze nem annyit, mint kéne.

    Most meg az AMD-től licencelik a vega chipeket, szóval szarban a haza....
    Remélem összekapják magukat, bár őszintén szólva az Intel - AMD összefogásnak örülök is :)
  • Tinman #3
    Pont ott tartok, hogy gépet fejlesztettem, várok az új nVidia karikra, a 1070-et eladtam már, 8700k prociban levő IGP-vel tolom. UHD 630-as Intel IGP.

    Nyilván nem ez váltja meg a világot, de pl. Blackguards-ot tolom rajta, kis kompromisszumokkal még a 60 frém is megvan, a Hearthstone napi szinten pörög rajta nyilván maxon, a Neon Drive-nál kulcsfontosságú a 60 FPS és a V-sync és az is okés vele. FHD és 2k filmek is pörögnek rajta, meg se érzi természetesen.

    Korábban is volt már IGP-s tapasztalatom, akkor is ilyen kivárás miatt, de akkor is teljesen frankón elvoltam vele.
  • takysoft #2
    Próbálkozások eddig is voltak, nem is egy :D

    Például ez is
  • NEXUS6 #1
    Amikor behalt a 1070-es karim, kipróbáltam az alaplapi integrált intel GPU-t. Persze közelébe se jött egy komolyabb kártyának, de minimál szinten a játékok működtek rajta. Kifejezetten pozitív csalódás volt, sikerült túlélni azt az időszakot, amíg megkaptam a cserekarit.
    Én drukkolok nekik, bár nem tudom, hogy tudnak-e igazán komoly dolgot is letenni végül az asztalra.