Gyurkity Péter

Két bevágást tűr el a Google

A divatot szeretnék kordában tartani, néhány további szabállyal.

A notch, vagyis a kijelzőn ejtett bevágás igencsak divatossá vált az okostelefonok gyártói körében, akik az Apple példáját igyekeznek követni, lekoppintva az iPhone X külalakját. A Google a maga részéről ezt szeretné észszerű keretek közé szorítani, ezért most részletes szabályokat fektetett le a bevágásokat illetően.

A hivatalos fejlesztői blog oldalán tették közzé a bejelentést, amely szerint az androidos okostelefonok gyártói legfeljebb két bevágást tehetnek elérhetővé a kijelzőpanelen. A cég a „cutout” néven emlegeti ezt a megoldást, amelyet ők nem szeretnének a hosszabb széleken látni, vagyis ezt a rövidebb szélekre korlátoznák. Ez függőleges helyzetben azt jelenti, hogy felül és alul jelenne meg egy-egy bevágás – vízszintes módban pedig ezek oldalt jelennének meg. A státusznak megőrzött sáv magassága meg kell egyezzen a bevágás magasságával, de szeretnék azt is garantálni, hogy a bevágás területén egyetlen app tartalma sem jelenik majd meg a jövőben. Ezen szabályok betartása esetén a gyártók úgy variálják a bevágásokat, ahogyan kívánják.

Az Android 8.1 Oreo verzión és a korábbi verziók esetében biztosítani kell egy opciót a teljes kijelző kihasználására nézve, vagyis itt az értesítők között helyet kell szorítani az ezt garantáló virtuális gombnak. A készülék ekkor megkérdezi, hogy valóban a teljes panelt szeretnénk-e használni az adott tartalom esetében, a jóváhagyást követően pedig a bevágásnak ennek megfelelően el kell tűnnie a tartalom mögött. Nagyjából ennyiben foglalhatók össze a Google kívánalmai, meglátjuk, hogy ezt mennyiben tudják majd garantálni a jövőben, megakadályozva az egyes gyártók rakoncátlankodásait.

Érdekességként jegyezzük meg, hogy májusban már felbukkant egy hír a ZTE által tervezett készülékről, amely két bevágással jelenne meg. Könnyen lehet, hogy ez már a Google koncepciójára épült, de ilyen telefont még nem láthatunk a boltokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KVzacc #3
    Nekem tetszenek a noccsok, de aki a képen levő "telefont" tervezte, a pokolban fog égni azért.
  • gosub #2
    Ha kiugrós az előlapi kamera akkor nincs is szükség a bevágásra. Hangszóró, közelségérzékelő már megoldva. Az egész előlap egyetlen kijelzővé válhat. Legalábbis aki nem tart igényt a face id-re. Nálam a dupla kopp bevált, meg még ezt is lehetne finomítani, tripla kopp, jobb-bal oldalas kopp... Persze az adatseftelésnek ez nem begyere, hogy nem figyelhetik a különböző termékek reklámozása, hírek olvasása... közben az arcom.
  • kvp #1
    Szoval tamogatjak, de azert a gyartok ne nagyon probaljak az ertesitesi ikon savon kivul semmi masra hasznalni a bevagasok koruli teruletet. Mondjuk felhasznaloi szempontbol ez a logikus, a kivagott resz miatt a kepernyonek az a resze nem igazan hasznos terulet az alkalmazasokban, az ikon csik es a kepernyore rakott szoftveres gombok (vissza, menu, stb.) mehetnek oda. Ennyi erovel viszont a gombokat akar fixen ra is nyomtathatjak a kijezo keretere, mint regen. Az ikonok (gsm es wifi terero, toltottseg, stb.) viszont elfernek.

    Szerintem a kiugro kamera jobb otlet, foleg ha nem motoros hanem rugos (tehat kezzel kell a vegen visszanyomni), meginkabb ha van hozza mechanikus retesz, ami felulirja a szoftveres kiugrast. Ezzel gyakorlatilag mechanikusan letakarhatova tennek az elolapi kamerat es meg a kijelzo is lehetne teljes meretu. (alul alapvetoen semmi nincs ami ne ferne el az also oldalfalon)