Szekeres Viktor

Előzetest kapott Az igazság ifjú ligája-sorozat

A Young Justice felélesztése megkapta első trailerjét.

Nemrég San Diegóban kerül megrendezésre a Comic Con, ami a világ egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melynek középpontjában már jó ideje nemcsak a képregények állnak, hiszen a filmek és a tévésorozatok is jókora jelenlétre tettek szert az elmúlt években. A tévésorozatok közül természetesen a képregényes adaptációk kiemelt helyet foglaltak el, így nem meglepő, hogy a Young Justice felélesztése körül is csapott némi felhajtást a gyártó. A kultikus animációs sorozatnak ugyanis bemutatták az első előzetesét.


A széria annak idején a Cartoon Networkön futott, azonban idő előtt, két évad után befejezettnek nyilvánították sokak nagy bánatára, azonban tavaly a Warner stúdió bejelentette, hogy a DC induló digitális platformján folytathatják. A 3. évadban, ami már a Young Justice: Outsiders címet viseli, a csapat tagja lesz Static, Kid Flash, Robin, Wonder Girl, Spoiler, Blue Beetle, Thirteen, Arrowette, Arsenal és Beast Boy, valamint az eredeti tagok közül visszatér Artemis, Nightwing, Aqualad és Superboy, új karakterként pedig feltűnik majd Orion, Ra’s al Ghul, Bart Allen, Bane, Forager és Halo is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!