Berta Sándor

Külön cég foglalkozik a Fordnál az autonóm vezetéssel

Az autógyártó egy külön leányvállalatába szervezte ki az önálló közlekedéssel kapcsolatos tevékenységeit.

A jövőben a Ford Autonomous Vehicles LLC felel a technológiát érintő kutatásokért és fejlesztésekért, továbbá az autonóm gépkocsikhoz kapcsolódó különböző szolgáltatásokért. Az új társaság székhelye a detroiti Corktown Campuson lesz. A munkatársak száma egyelőre nem ismert, de a tervezett beruházások összege igen. A Ford 2023-ig kereken négy milliárd dollárt akar befektetni a vállalkozásba, és az új cég kész a harmadik féltől érkező befektetések fogadására is. Az összegből egymilliárd dollár az Argo AI nevű startupba kerül.

A Ford Autonomous Vehicles LLC-t Sherif Marakby fogja vezetni. A menedzser jelenleg a vállalat autonóm vezetésért és elektromos meghajtásért felelős alelnöke, s a jövőben közvetlenül Marcy Klevorn mobilitásért felelős vezetőnek lesz alárendelve. A gyártónál azt remélik, hogy attól, hogy az új cég szorosan együttműködik majd a mobilitás részleggel, gyorsabban fognak elterjedni az autonóm világban az új üzleti modellek, növekszik majd a közös alkatrészek részaránya a Ford gyártmányaiban, 20 százalékkal lerövidül a termékfejlesztésre fordított idő. A racionalizálástól 7 milliárd dolláros megtakarítást remél a cég.

Jim Hackett, a Ford vezetője kiemelte, hogy az önállóan közlekedő járművek fejlesztésével kapcsolatban már történt néhány előrelépés, legyen szó a technológiáról, innovatív üzleti modellekről vagy felhasználói élményekről. Most ideje egyesíteni a területen dolgozó csapatokat és a lehető legjobban felkészülni a jövőre. A vállalat célja az, hogy öt éven belül a leghatékonyabb termékfejlesztési szervezettel rendelkező, teljes palettát kínáló autógyártóvá váljon. Lesz még egy fontos változás: az IT-részleget a Joe Hinrichs alelnök által felügyelt globális műveleti osztály alá helyezik, Jeff Lemmer informatikai vezető így közvetlenül a menedzsernek jelent majd. A módosításnak köszönhetően az IT közelebb kerül a termékekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!