Gyurkity Péter

Erősebb védelmet kapnak az okostelefonok

A Gorilla Glass gyártója az okosóráknál pedig a láthatóságon javítana.

A Corning nem túl gyakran szerepel oldalunk hasábjain, bár a cég fejlesztései számos eltérő kütyün helyet kaptak, ahol elsődleges feladatuk a különböző fizikai behatások elleni jobb védelem biztosítása. A cég februárban még veszteséges volt, ezen azonban most új termékekkel javítanának.

A bejelentés, valamint a mellékelt videó alapján elkészült a Gorilla Glass 6, amely a jelenlegi generációhoz képest jobban ellenáll a behatásoknak, így készülékünket többször és magasabbról is elejthetjük, legalábbis a cég állítása szerint. A kémiai úton megerősített üveg felület állítólag kétszer nagyobb védelmet jelent a Gorilla Glass 5 paramétereihez képest, ami azért jelent fontos előrelépést, mert a különböző felmérések szerint az átlag vásárló évente hét alkalommal ejti el telefonját, az esetek nagyjából felénél pedig ez 1 méternél kisebb magasságból történik, miközben a tesztek alapján a hatodik generációs platform 1 méteres magasságnál akár 15 egymást követő alkalommal is megfelelő védelmet nyújt.

Ami a viselhető termékek szegmensét illeti, a gyártó itt is készült valami újjal, ezen a területen azonban a láthatóság jelenti a legnagyobb gondot, mivel a napfény gyakorlatilag folyamatos, állandó jelenléte megnehezíti a kijelző leolvasását. A hivatalos bejelentés szerint a felszíni tükröződés terén 75 százalékos javulást értek el, ez azonban a hagyományos üveghez, nem pedig a cég egyéb hasonló termékeihez képest értendő. Ugyanazon fényerő mellett 50 százalékkal jobb kontrasztarányt is biztosítanának, ami az üzemidőre is kellemesen hat majd – amennyiben elegendő időt töltünk el a szabadban ahhoz, hogy ez a különbség érzékelhető legyen. A DX típus a karcolások esetében a Gorilla Glass-hoz hasonló védelmet nyújt majd, míg a DX+ ennél is tovább megy.

A Gorilla Glass 6 jelen pillanatban több telefongyártónál is a tesztelési fázisban jár, ezek néhány hónapon belül mutathatják be az ezt alkalmazó új készülékeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #5
    Gondolom, egyénfüggő.

    Van edzett üveg fólia is, az kevésbé karcolódik.

    Ha jól látom, nem írtam, hogy kötelező fóliát használni, én sem szoktam, mert nem szeretem, még soha nem ejtettem le a telefonom, az alig látható karcok pedig nem zavarnak. De a fóliát egyszerűbb/olcsóbb cserélni, mint a kijelzőt vagy a telefont...

    Ha a műanyag fólia nem is, az üvegfólia megvédi a kijelzőt a leeséstől, és az törik pókhálósra a kijelző helyett. Ha a karcolásos példánál nem is, de a pókhálósra törésnél talán fel lehet fogni, hogy miért jó az, ha a fólia törik szét, és nem a kijelző üvege.
  • fade2black #4
    Kevés kivételtől eltekintve = bolti foliák 99.9%nál de. Amikor akarod.

    A hsz lényege meg kb az, hogy a levegő teli van ~nem látható kavarc homokkal ami bizony karcolja a GGt az elsőt meg főleg. S1 után megtanultam, hogy dönteni kell vagy nincs folia és 1év után már teli mikrokarcokkal vagy fólia...
  • tom_pika #3
    És a fólia nem karcolódik? Vagy azt minden karc után cserélni kell? Vagy elég évente, és addig meg nézni a jól összekarcolt fóliát (mert az gondolom sokkal könnyebben sérül, mint a GG)?
  • wraithLord #2
    Elvileg mindegyik Gorilla Glass a keménységet illetően kb. 6,4-nél van a Mohs skálán. Tehát a kvarchomok mindegyiket karcolja... A levegő pedig tele van porral, aminek bizony a kvarchomok is elég gyakori összetevője, tehát csak nagyon erős fényben észrevehető mikrokarcolások minden Gorilla Glasson vannak, amit nem védenek valahogyan. A hajszálnál is vékonyabb és alig látható karcolások megjelenése nem odafigyelés kérdése, ha akarja az ember, ha nem, lesznek rajta. Hacsak nem rak rá védőfóliát. Ezenkívül pedig attól függ, hogy mennyi jobban látható karcolás van rajta, hogy mennyire vigyázunk rá.
    A Gorilla Glass fejlesztésénél a ridegség mértékét csökkentették, a GG3 még elég rideg, alig bírja a hajtogatást, csavarást, a GG5-öt pedig már majdnem össze is lehet hajtogatni, mint egy papírlapot. Ez pl. leejtésnél valamennyire csökkenti a szilánkosra törés esélyét.

    Tehát mindegyiknek egyformán kellene karcolódnia, a GG3 nem rosszabb karcolódás tekintetében egyiknél sem, mert a Mohs keménységi skálán ugyanúgy 6 és 7 között van, mint a többi. Ennél keményebb pl. a zafírüveg lehet, de a Gorilla Glass csak "sima" edzett üveg. (A zafírüveget elvileg a kvarc sem karcolja... persze bármi karcolhat bármit, a két érintkező felület geometriája, az erőhatás iránya és mértéke is számít, nem csak a keménység.)
  • Lumbini #1
    Gorilla G. első generációja van a telómon,7 éves,nincs rajta karc, apró sem,fólia soha nem volt rajta,tok sem,gondoltam annak idején ha már GG akkor minek.Zsebben ,táskában hordom.Viszont amit látok évek óta,tok és fólia mizériát annak biztos van oka,nem tudom mi ment félre az évek alatt de ennek pont fordítva kellene lennie,a 3 masról sokat halottam hogy karcolódik,az 5 ösről legutóbbi infóim pozitívak voltak,nem tudom változott e azóta a kialakult kép róla,valami nincs rendben, vagy hülyítik a népet.