Szekeres Viktor

Már 2019-ben láthatjuk a Joker-mozifilmet, ami címet is kapott

Elég gyorsan leforgatják a Joker-mozifilmet.

A Warner Bros. és a DC Entertainment csak pár napja jelentette be, hogy Joaquin Phoenix főszereplésével és Todd Philips rendezésében egy Joker-mozifilmet készítenek, most pedig arra is fény derült egyrészt, hogy a film címe szimplán Joker lesz, a premier időpontját pedig 2019. október negyedikére tűzték ki. Ez azt jelenti, hogy a film az Ang Lee-féle Gemini Man, és a Fox Amy Adams főszereplésével készítendő thrillerje, a The Woman in The Window ellen fog menni.

A költségvetés a The Hollywood Reporter értesülése szerint 55 millió dollár lesz, ami azt jelenti, hogy a Joker az olcsóbb képregényes adaptációk közé fog tartozni. Mindez egyébként nem jelenti azt, hogy a Warner elégedetlen lenne a Suicide Squadban Jokert alakító Jared Leto teljesítményével, amit az is igazol, hogy számára egy másik Joker-filmet fejlesztenek, amiből talán lehet valami.

Korábban egyébként arról volt szó, hogy ez a Joker-mozifilm egy karcos, hard-boiled bűnügyi film lesz majd, mely a 80-as évek elejének Gotham Cityjében játszódik, és hasonlóképpen a valóság talajára építkező lenne, mint némelyik Scorsese-klasszikus, például a Taxisofőr.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #1
    CGI-zék meg Heath Ledger-t :)