Gyurkity Péter

Csalódás a Xiaomi tőzsdei rajtja

A cég papírjai vegyes fogadtatásra találtak, de így is jókora összegre tettek szert.

Május folyamán már írtunk arról, hogy a néhány évig stagnáló, mostanában azonban ismét régi lendületére találó kínai gyártó tőzsdére készül, akkor azonban több eltérő találgatás látott napvilágot a dátumot és a remélt összeget illetően. Most sor került a rajtra, ez pedig vegyesre sikerült.

A cég részvényei a hongkongi tőzsdén debütáltak hétfőn, kifejezetten nagy érdeklődés mellett. A rajt nem sikerült minden szempontból kellemesre, hiszen az árfolyam az eredeti 17 dolláros szintről több százalékot esett, de mivel összesen 2,18 milliárd részvényt tettek elérhetővé, egyes becslések szerint így is 3,05 milliárd amerikai dollárra tettek szert. Ez ugyan elmarad az eredetileg tervezett 5 milliárdos összegtől, ez azonban csak az első kereskedési nap eredménye, a helyzet tehát a későbbiekben tovább javulhat. Magyarázatból persze nincs hiány, ezek pedig rávilágítanak néhány kényes pontra.


A tőzsdéről befolyó több milliárd dollárt terjeszkedésre fordítja a cég

Az elemzői értelmezésekben többek között azt hangsúlyozzák ki, hogy a cég jelenlegi helyzetével és üzleti gyakorlatával kapcsolatban komoly kérdések merülnek fel. Az eddigi tapasztalatok alapján szeretnek az úgynevezett online flash-eladásokra koncentrálni, amelyek keretében rövid időszak alatt értékesítenek egy-egy nagyobb mennyiséget, miközben a raktárkészletet minimális szinten tartják. Ez egyrészt lehetővé teszi a kisebb módosítások gyors végrehajtását, azonban a megoldás olykor visszafogja az eladásokat, márpedig ez egyértelműen hátrányos a hagyományos forgalmazási modellhez szokott elemzők és befektetők szemében.

Erre jön rá az aktuális bizonytalanság, hiszen könnyen kirobbanhat egy komolyabb kereskedelmi háború az USA és Kína között. Az amerikai kormányzat a múlt pénteken vetett ki 34 milliárd dollár értékű kínai árura 25 százalékos védővámot. Peking azonnal válaszlépéseket tett és ugyanilyen értékű amerikai árura vetett ki védővámot, amire reagálva most az Egyesült Államok további 6000 termékre 200 milliárd dollár értékben. Erre persze mindenki más is igyekszik reagálni, lásd a napokban aláírt új német-kínai megállapodást, de ha ezt elkerüljük, akár még szépen is alakulhat a tőzsdei szereplés. A Xiaomi az európai piacon terjeszkedik, míg az észak-amerikai rajt többek között a kínai gyártók elleni negatív érzések miatt várat még magára.


A cég mérnökei eközben a Mi Mix 3 telefonon dolgoznak, amely igencsak vékony kávával fog megjelenni. A kiszivárgott képeken egy nagy kijelzőt, valamint meglehetősen vékony előlapi keretet látunk. Ez utóbbi ugyan még elegendő helyet hagy a megszokott felső hangszórónak, a készülék oldalán pedig a hagyományos gombok is kivehetők, a szelfikamera azonban nem jelenik itt meg, ami arra utal, hogy ez egy előugró modulon kapna helyet – erről egyelőre nincs közelebbi információnk, bár egy korábban megszellőztetett teaser fotón szintén erre utaló részleteket fedezhettünk fel. Érdekes módon a telefon az MIUI 9-es verzióját futtatja, ez azonban valószínűleg pusztán a prototípus házon belüli tesztelése alatt lesz így, a végleges változat már a 10-es verziót kapja meg.

Más oldalakon már a hivatalos árakat is megtaláljuk, eszerint a Mi Mix 3 szintén két eltérő változatban jelenne meg, az egyik üveg, a másik pedig kerámia hátlappal. A Snapdragon 845 chipet 6 vagy 8 GB memória, valamint egy 64, 128, illetve 256 GB-os belső tároló egészítené ki, az ár pedig nyilván ennek megfelelően változik majd. A teljes intervallum 510 dollártól egészen 795 dollárig terjed, itt tehát bőven lesz miből választani, ezek mellett azonban egy Ferrari Edition is felbukkanhat, amely nagyobb akkumulátort és egy 512 GB-os tárolót kaphat, netán egy, a kijelző alatt rejtőzködő előlapi kamerával. Ez utóbbi példány már az Oppo Find X Lamborghini Edition típussal venné fel a versenyt. A bemutató szeptemberben esedékes, bár a gyártó egyelőre még nem erősítette meg ezen telefon létezését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #1
    2. xiaomi telómat fogyasztom, annyi bajom van vele, hogy nem mindegyik teló tipus érkezik gorilla glass-szel (utana kell nezni rendeles elott), illetve szeret "hazaküldeni" tracking infokat amikről nem tud a user, ezekre a cimekre:
    tracking.intl.miui.com
    data.mistat.intl.xiaomi.com
    us.statusapi.micloud.xiaomi.net
    global.market.xiaomi.com