Gyurkity Péter

Ősszel jön az új Nokia zászlóshajó

Ezt most a Nokia X5 és az X6 nemzetközi változata előzi meg.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy a HMD Global is készül saját új csúcskategóriás megoldásával, hiszen nyilván ők is lépést szeretnének tartani a nagy riválisokkal, akik szintén az elkövetkező 2-3 hónapban rántják majd le a leplet az új generáció képviselőiről. Most azonban két másik példány jelenik meg a nemzetközi piacon, így ezek jellemzőin érdemes gyorsan végigfutni.

A cég előre jelezte, hogy július 11. lesz a bemutató dátuma, ekkor pedig a Nokia X5 specifikációját ismerhetjük majd meg. Ez a telefon a Nokia 5.1 Plus néven is megjelenik a piacon, és bár a rendezvény helyszínéül Pekinget jelölték meg, a globális debütálás szintén biztosra vehető. A telefon az előzetes hírek szerint a felső bevágással, egy nyolcmagos MediaTek chippel, egy 5,9 hüvelykes kijelzővel, a HD+ felbontással, egy kereken 3000 mAh-s akkumulátorral, egy 13 és egy 5 megapixeles szenzorból álló hátoldali iker-kamerával, 3, 4, vagy 6 GB memóriával, valamint egy 32 vagy 64 GB-os tárolóval fut be, az ár pedig Kínában 100 eurónak felel majd meg, bár ez a többi régióban nyilván picit magasabb lesz. Időközben további fotók is felbukkantak, így nem sok részlet maradt ismeretlen.

Ezzel egy időben sort kerítenek a Nokia X6 nemzetközi megjelenésére is, amely a cég első, bevágással érkező telefonja volt. Ez hongkongi forrás szerint július 19-én esedékes, vagyis ettől kezdve válik majd elérhetővé a készülék a Kínán kívüli piacokon. A hardver nem változik, itt marad az 5,8 hüvelykes panel, a Snapdragon 636 chip, a 4 vagy 6 GB RAM, valamint a 32 vagy 64 GB-os tároló, ám a szoftveres oldalon már a letisztult Android 8.1 Oreo jelenik meg, az Android One program részeként. A telefon a Nokia 6.1 Plus néven bukkan fel, testvére példáját követve.

Az ősszel esedékes zászlóshajó várhatóan a Snapdragon 845 chipre épülne, itt azonban egyes hírek szerint már elhagynák a bevágást. Ezzel kapcsolatban nemsokára további információk jelenhetnek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zsgaby #1
    Akárhogy nézem ez egy telefon. Miféle hajó?