Szekeres Viktor

Megvan, melyik lesz a következő Harley Quinnen DC-film

Januárban kezdik forgatni a Birds of Preyt.

A meglehetősen pocsékra sikeredett Suicide Squad anyagi sikerét a Warner stúdió mindenképp meg akarta lovagolni, s mi sem bizonyítja ezt jobban az a tény, hogy több spinoffot terveznek a nézők által legjobban fogadott karakternek, Harley Quinnek. Tavaly egy (azóta sem realizálódó) második rész mellett tervezték még a Gotham City Sirens, valamint Margot Robbie egy decemberi interjújában egy harmadik filmről is beszélt.

Azóta kiderült, hogy ez a harmadik film a Birds of Prey lesz, s egy új interjúban, amit Robbie a Flickering Myth-nek adott, elmondta, hogy egyrészt a forgatás januárban kezdődik, másrészt, hogy a film erősen korhatáros lesz, harmadrészt pedig, hogy a költségvetése értelemszerűen jóval alacsonyabb lesz, mint a DCU-filmeké általában. A rendező az a Cathy Yan lesz, aki legutóbb a Dead Pigset készítette el.

Margot Robbie interjújában még azt is elmondta, hogy örül annak, hogy nem egyéni filmet kap karaktere, ugyanis szerint Harley Quinn társaságban jobban működik, amikor a mellette lévőkkel tud interakcióba lépni. És a színész azt is elmondta, hogy a film szereplőgárdája természetesen diverz lesz, valamint, hogy a cosplayesek is örülhetnek, hiszen Harley új kinézettel és jelmezzel is jelentkezik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!