Szekeres Viktor

Elkezdődött az új Doom-film forgatása

Úgy tűnik, hogy új Doom-film van készülőben.

A lenti Twitteres videóból az derül ki, hogy új Doom-film forgatása kezdődött el - más kérdés, hogy ez nem mozifilm lesz, hanem lakossági kiadásra tervezett darab. Persze ez azok után nem meglepetés, hogy áprilisban kiderült, hogy az egyik szereplője egy bizonyos Nina Bergman lesz, most pedig arra derült fény, hogy a főszereplő posztjára Amy Mansont szerződtették, aki egy bizonyos Joan Darkot fog alakítani, aki feltehetően csak véletlenül kapta ugyanazt a nevet, mint a Perfect Dark című FPS-játék főhőse.

A filmben természetesen a BFG 9000 is szerephez fog jutni, mindez Akie Kotabe meghallgatási videójából derült ki. A rendező pedig az a Tony Giglio lesz, aki korábban olyan filmeket készített, mint a S.W.A.T.: Tűzveszély, az Extraction, a Timber Falls és a Káosz, az első filmje 2004-ben pedig az Ellenség karmaiban volt. A forgatókönyvet is ő készítette, s hogy az írás nem áll távol tőle, azt többek között az ugyancsak idén forgatásra kerülő Halálfutam 4 szkriptjével is bizonyította.


Az első Doom-filmet 2005-ben mutatták be és az elég gyengén sikerült, valamint a mozikban sem szerepelt jól, igaz, akkor még a főszereplő, Dwayne Johnson sem számít akkora névnek, mint ma. A 60 milliós költségvetésű produkció Amerikában, akárcsak Amerikán kívül 28 millió dollár bevételt gyűjtött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #2
    A Doom az elsősorban a Doom 3 gamereknek készűlt. A rajongóknak. Ezért volt a sztori faék szinten. Félek, hogy a Doom folytatási egy marhaság lesz. Látványos, de marhaság. A Doom film anno meglovagolta a Doom 3 sikerét. Gyak. az a fajta fps világ amit a Doom 3 hozott addíg nem nagyon volt. Ez siker lett. Ezt lovagolták meg a filmesek. Nekem bejött a film, de nekem a Doom 3 az egyik kedvencem (a Quake 3 mellett).
    Namost az új Doom semmi olyat nem hozott amit más játék ne csinált volna meg már elötte. Nincs meg az, hogy nekem kell ez a játék, mert csak egy fps a sok közül. Erre filmet építeni sztem necces.
  • Dean Winchester #1
    szerintem a szikla akkor is elég nagy név volt, nálam az is közrejátszott, hogy ő játszott benne..