Szekeres Viktor
Sicario 2: A zsoldos
Az elmúlt napokban két teljesen felesleges folytatás került itthon bemutatásra. Az egyik rettenetes lett, a másik pedig korrektül sikerült. A kérdés, hogy ez most jó arány?
Hogy tetszett a Sicario 2: A zsoldos?
Sem a Szupercella, sem a Sicario esetében nem követelt a nép folytatást. Az egyik film esetében azért nem, mert a minősége nem feltétlenül predesztinálta erre, a másiknál pedig inkább csak nem nagyon fordult meg a fejünkben, ráadásul a bevételi plafon beszakításának veszélye sem forgott fenn. Arról nem is beszélve, hogy a Sicario mondhatni a semmiből jött, és nem nagyon éreztük rá az esélyt, hogy ismét nagyot lehet durrantani ezzel a címmel. Nem is sikerült, azonban ez még nem jelenti azt, hogy a film ne lenne kifejezetten korrekt.
A történet középpontjában természetesen továbbra is a kábítószer terjesztése elleni háború áll, amit némi embercsempészettel is felöntenek, ez viszont már az amerikai kormány szemét is elkezdi szúrni. Fifikás tervet kieszelve aktiválják az első részben látott Gravert, hogy rabolja el az egyik drogbáró lányát, így fordítva egymás ellen a rosszfiúkat. A terv már papíron sem feltétlenül bombabiztos, de az idő előre haladtával végképp kiderül, hogy nem úgy van minden, ahogy azt Móricka elképzelte.
Mit ne mondjunk, a téma (mármint a határral kapcsolatos történet) igencsak aktuális, de más tényezők is nagyon maivá teszik a történetet, elég csak a gyerek elszakítására gondolni a családjától - ilyen ijesztő párhuzamra a készítők sem gondoltak volna. Kár, hogy az sem jutott az eszükbe, hogy a fekete és a fehér tónusai helyett maradjanak a szürke árnyalatainál, amikor a karakterekről van szó. És ugyancsak elvesz a film erejéből az is, hogy egy elég lineáris és szájba rágott sztorit kapunk ezúttal, nem olyat, amire a Sicario után számítottunk volna.
Cserébe sokkal többet megtudunk a főszereplőkről, a karaktereik megfoghatóbbá válnak, igaz, ez egyesek számára biztos, hogy negatívan fog lecsapódni. Az viszont nyilván nem, hogy az akciók továbbra is igen nyersek maradtak, ezúttal sem spórolnak a testnedvekkel, helyenként talán túlzásban is viszik a brutalitást, mintha a csak helyenként tetten érhető sicariós hangulatot ezúttal így próbálták volna ellensúlyozni.
A zsoldosra Az érkezést, a Fogságban és az új Szárnyas fejvadászt is jegyző Denis Villeneuve helyére egy olasz fenegyerek érkezett rendezőnek, egy bizonyos Stefano Sollima, akinek a stílusát már mi is megismerhettük olyan filmekből, mint a Suburra, vagy az A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék, illetve a zseniális Gomorra című sorozaton is dolgozott. Ennek fényében nem meglepő, hogy a film kifejezetten tisztességes és magabiztos megvalósítású lett, főleg, hogy a szkriptjét az első részt is jegyző Taylor Sheridan írta, aki időközben A préri uraiért még egy Oscar-jelölést is begyűjtött, jelezve azt, hogy nem puszta véletlen volt korábbi sikere. (Tavalyi filmje, a Wind River - Gyilkos nyomon szintén megkapó lett, bár kissé túlértékelt.)
A zsoldos akciófilmnek elég jó, de még véletlenül sem a Sicarióra kell számítanunk. Főleg azért, mert a realisztikusság egy ponton abszolút csorbát szenved, és bizony azzal kezd fenyegetni, hogy további epizódok esetében Benicio Del Toro karakteréből végleg tipikus és sebezhetetlen akcióhőst fabrikálnak, ezzel téve a sorozatot önmaga paródiájává. Ettől még Del Torót és Josh Brolint nagyon jó nézni, bár valljuk be, hogy a film titkos MVP-je az az Isabela Moner, aki a Transformers: az utolsó lovag után ismét egy Isabel/Izabella nevű karaktert kapott, ami több, mint furcsa véletlen.
Nem fogunk beállni a sorba és a végeredmény miatt felesleges folytatásnak kikiáltani a filmet, hiszen az csak annyiban felesleges, hogy az első film után nem számítottunk rá. Ugyanis igazából nincs nagy baj a Sicario 2: A zsoldossal, a legnagyobb problémája tényleg csak annyi, hogy nagyjából csak ennyit lehet róla elmondani, csupán egy korrekt második része egy remek előzménynek. Persze senkiben sem merült fel, hogy Denis Villeneuve zsenialitását meg lehet ismételni, így nem is vetnénk ezt szemére Stefano Sollimának.
Azt még mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a Sicario 2 azon kevés folytatásfilmek közé tartozik, mely ugyan nem lett olyan jó, mint az előzménye, azonban nem mondanánk rá, hogy akinek az első film nem tetszett, annak éppen ezért nem is érdemes próbálkoznia vele, mert még kevésbé lenne oda a látottaktól. Éppen ellenkezőleg: akinek Villeneuve stílusa és megközelítése nem annyira jött be, annak nagyon könnyen meglehet, hogy a mostani epizód sokkal inkább lesz az ínyére való, mert amellett, hogy más, kommerszebb is lett, mely minősítéssel még véletlenül sem degradálni szeretnénk a végeredményt. Olyannyira nem, hogy a várható harmadik részre is kíváncsiak vagyunk. Már most.
A történet középpontjában természetesen továbbra is a kábítószer terjesztése elleni háború áll, amit némi embercsempészettel is felöntenek, ez viszont már az amerikai kormány szemét is elkezdi szúrni. Fifikás tervet kieszelve aktiválják az első részben látott Gravert, hogy rabolja el az egyik drogbáró lányát, így fordítva egymás ellen a rosszfiúkat. A terv már papíron sem feltétlenül bombabiztos, de az idő előre haladtával végképp kiderül, hogy nem úgy van minden, ahogy azt Móricka elképzelte.
Mit ne mondjunk, a téma (mármint a határral kapcsolatos történet) igencsak aktuális, de más tényezők is nagyon maivá teszik a történetet, elég csak a gyerek elszakítására gondolni a családjától - ilyen ijesztő párhuzamra a készítők sem gondoltak volna. Kár, hogy az sem jutott az eszükbe, hogy a fekete és a fehér tónusai helyett maradjanak a szürke árnyalatainál, amikor a karakterekről van szó. És ugyancsak elvesz a film erejéből az is, hogy egy elég lineáris és szájba rágott sztorit kapunk ezúttal, nem olyat, amire a Sicario után számítottunk volna.
Cserébe sokkal többet megtudunk a főszereplőkről, a karaktereik megfoghatóbbá válnak, igaz, ez egyesek számára biztos, hogy negatívan fog lecsapódni. Az viszont nyilván nem, hogy az akciók továbbra is igen nyersek maradtak, ezúttal sem spórolnak a testnedvekkel, helyenként talán túlzásban is viszik a brutalitást, mintha a csak helyenként tetten érhető sicariós hangulatot ezúttal így próbálták volna ellensúlyozni.
A zsoldosra Az érkezést, a Fogságban és az új Szárnyas fejvadászt is jegyző Denis Villeneuve helyére egy olasz fenegyerek érkezett rendezőnek, egy bizonyos Stefano Sollima, akinek a stílusát már mi is megismerhettük olyan filmekből, mint a Suburra, vagy az A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék, illetve a zseniális Gomorra című sorozaton is dolgozott. Ennek fényében nem meglepő, hogy a film kifejezetten tisztességes és magabiztos megvalósítású lett, főleg, hogy a szkriptjét az első részt is jegyző Taylor Sheridan írta, aki időközben A préri uraiért még egy Oscar-jelölést is begyűjtött, jelezve azt, hogy nem puszta véletlen volt korábbi sikere. (Tavalyi filmje, a Wind River - Gyilkos nyomon szintén megkapó lett, bár kissé túlértékelt.)
A zsoldos akciófilmnek elég jó, de még véletlenül sem a Sicarióra kell számítanunk. Főleg azért, mert a realisztikusság egy ponton abszolút csorbát szenved, és bizony azzal kezd fenyegetni, hogy további epizódok esetében Benicio Del Toro karakteréből végleg tipikus és sebezhetetlen akcióhőst fabrikálnak, ezzel téve a sorozatot önmaga paródiájává. Ettől még Del Torót és Josh Brolint nagyon jó nézni, bár valljuk be, hogy a film titkos MVP-je az az Isabela Moner, aki a Transformers: az utolsó lovag után ismét egy Isabel/Izabella nevű karaktert kapott, ami több, mint furcsa véletlen.
Nem fogunk beállni a sorba és a végeredmény miatt felesleges folytatásnak kikiáltani a filmet, hiszen az csak annyiban felesleges, hogy az első film után nem számítottunk rá. Ugyanis igazából nincs nagy baj a Sicario 2: A zsoldossal, a legnagyobb problémája tényleg csak annyi, hogy nagyjából csak ennyit lehet róla elmondani, csupán egy korrekt második része egy remek előzménynek. Persze senkiben sem merült fel, hogy Denis Villeneuve zsenialitását meg lehet ismételni, így nem is vetnénk ezt szemére Stefano Sollimának.
Azt még mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a Sicario 2 azon kevés folytatásfilmek közé tartozik, mely ugyan nem lett olyan jó, mint az előzménye, azonban nem mondanánk rá, hogy akinek az első film nem tetszett, annak éppen ezért nem is érdemes próbálkoznia vele, mert még kevésbé lenne oda a látottaktól. Éppen ellenkezőleg: akinek Villeneuve stílusa és megközelítése nem annyira jött be, annak nagyon könnyen meglehet, hogy a mostani epizód sokkal inkább lesz az ínyére való, mert amellett, hogy más, kommerszebb is lett, mely minősítéssel még véletlenül sem degradálni szeretnénk a végeredményt. Olyannyira nem, hogy a várható harmadik részre is kíváncsiak vagyunk. Már most.
|
Sicario 2. - A zsoldos (Sicario: Day of the Soldado)
amerikai akciófilm, 122 perc, 2018 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Stefano Sollima forgatókönyvíró: Taylor Sheridan operatőr: Dariusz Wolski zene: Hildur Guðnadottir producer: Basil Iwanyk, Erica Lee, Thad Luckinbill szereplők: Josh Brolin (Matt Graver) Benicio Del Toro (Alejandro) Isabela Moner (Isabel Reyes) Matthew Modine (James Ridley) Catherine Keener (Cynthia Foards) Jeffrey Donovan (Steve Forsing) |
