Gyurkity Péter

Jövőre jön a Nokia 9

Az új zászlóshajó specifikációja még képlékeny, addig is a Nokia X6-ot várjuk.

A HMD Global terveivel kapcsolatban egyre-másra érkeznek a hírek a soron következő készülékek várható bemutatkozásáról. Itt nemrég három újabb példányról rántották le a leplet, ezt hamarosan továbbiak követhetik, most azonban a jövőre esedékes zászlóshajó, valamint a Kínában már bemutatott X6 kapcsán jelentek meg újabb információk.

A Nokia 9 eddig még nem jelent meg a hivatalos híradásokban, így a külső források pusztán a korai pletykákat tudják összefoglalni. Eszerint a csúcskategóriás megoldás valamikor jövőre futhat be, ez pedig jó eséllyel egy nagyobb kijelzőt kaphat, amely 5,7 és 6.3 hüvelyk közötti mérettel hódítana. Nem lenne meglepő az előlapi káva visszaszorítása, valamint a notch alkalmazása, mint ahogy a Snapdragon 855 chip debütálása is esélyes. Ehhez 6 vagy 8 GB RAM, 128 GB-os tároló, immár teljesen üveg burkolat, valamint iker-kamera társulhat, míg az ár akár az 1000 dollárt is elérheti – a berlini IFA alatt remélhetőleg megtudunk majd néhány részletet a telefonról.

A Nokia X6 Kínában már bemutatkozott, a nemzetközi megjelenés azonban még várat magára. Érdekes módon a Nokia oldalán ideiglenesen szintén felbukkant az ezt ábrázoló fotó, amelyet ugyan mindössze a hasonló termékek népszerűsítése érdekében alkalmaztak, mégis gyorsan eltávolították onnan, miután szemfüles internetezők kiszúrták a típus ottani megjelenését. Az egyéb régiók és országok azonban hamarosan valóban sorra kerülnek majd, hiszen például a cég indiai támogatói oldalán már elérhető a készülék, ezt pedig belátható időn belül követheti majd az európai debütálás is.

Ez utóbbi változat 5,8 hüvelykes kijelzővel, a Snapdragon 636 chippel, 4 vagy 6 GB memóriával, 32 vagy 64 GB-os tárolóval, valamint az Android 8.1 Oreo verzióval jelenik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!