Szekeres Viktor

A Korhatár Bizottság ismét piros 18-assal ajándékozott meg egy magyar premiert

Újabb 18-as karikás film lesz látható itthon.

Az elmúlt két hónapban mindössze egyszer sült el itthon a Korhatár Bizottság proverbális keze, hiszen mindössze a májusi Bosszú kapott 18-as karikát, azonban júniusban ismét láthatunk egy "durva" filmet. Mint tudjuk, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására.


A Bizottság tagjai pedig, miután nemrég munkaköri kötelességből megnézték a június 28-án bemutatásra kerülő Nem vagyok sorozatgyilkos (I Am Not a Serial Killer), úgy döntöttek, hogy az nem fér bele a 16-os karikába, se ezzel rákerült a piros plecsni a plakátra és az előzetesre. Idén ez lett a 11. film, mely ilyen szigorú értékelést kapott a KB-től.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!