Szekeres Viktor
Vissza a gyökerekhez - A vidéki ember is ember
Vajon itthon is gigasiker lenne egy olyan komédia, aminek az a fő poénja, hogy egyes vidéki emberek tájszólással beszélnek?
Hogy tetszett a Vissza a gyökerekhez?
Danny Boon Franciaországban valamiért külön intézménnyé, afféle filmes szigetté nőtte ki magát. Ez pedig csakis az Isten hozott az Isten háta mögött című komédia hatalmas sikerének köszönhető, mely hazájában több, mint 200 millió dollárt termelt, s ezzel dúsgazdaggá tette készítőjét is. Itthon a film, túlságosan nemzeti mivolta miatt nem robbant nagyot, így a komikus fizimiskája inkább a Topmodell a barátnőmből, vagy a Jeunet-féle Micmacs - (N)agyban megy a kavarásból lehetett ismerős. Most pedig itt van a legújabb rendezése, amit megelőzően egymás után többször is láthattuk őt idétlenkedni, többek között az ugyancsak saját darab RAID - A törvény nemébenben, valamint a Szuper-hipochonderben. Na, azok a filmek, bár közepesek lettek, jobban sikerültek, mint a mostani, amivel első nagy sikerét próbálta megidézni.
A Vissza a gyökerekhez (minden bizonnyal nem véletlen a magyar cím kettős értelme, csak épp nem annyira szerencsés) ismét az észak-franciákat veszi elő. A főhős egy ottani származású sikeres üzletember, aki szégyelli családját, és magából igazi városi ficsúrt faragott. Azonban egyszercsak a család úgy döntött, hogy meglátogatja a tékozló fiút, aki a bajokat tetézendő még amnéziás is lesz, és előmászik belőle rég elfeledett (illetve elnyomott), általa szégyellnivalónak tartott énje és beszédstílusa.
Kiszámítható módon így minden adottá is válik egy olcsó humorral operáló komédiához, valamint egy szívküldi tanmeséhez is, amiben mégiscsak az szállítja a poénokat, hogy némelyik karakter tájszólást használ. Ennek megfelelően nagyjából minden teljesen kiszámíthatóan zajlik a filmben: Boon beveti minden karizmáját és ismét csak a tőle sokszor látott karaktert hozza minden meglepetés nélkül (hisz pontosan tudja, hogy ezt várják tőle a francia nézők), a többiek pedig elcsépelt szituációkban csetlenek és botlanak (valamint beszélnek, mert az vicces), s csodálkoznak rá a modern vívmányokra, azt sugallva, hogy vidékre nem jutott el a korszellem.
Miként az Isten hozott az Isten háta mögöttben, ezúttal is nagyon nagy hangsúlyt kapnak a vidéki szokások, valamint az ottani furcsa dialektus, ami értelemszerűen a franciáknak rettentő vicces (főleg, ha ráismernek bizonyos ismerős dolgokra), nálunk viszont csak akkor lesz az, ha megfelelő magyar változattal látják el a filmet. Ez pedig ismét csak felemásra sikerült. Viccesnek vicces a végeredmény, a gond csak az, hogy hiányzik belőle az a természetes báj, ami az eredetiben megvolt, hiszen nálunk igencsak megizzadtak azzal, hogy kipréseljék a szituációkból, valamint a nyelvi "leleményekből" (vagy ostobaságokból) a humort. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a karakterek egy részét teljesen idiótává tették, egyfajta új, az eredeti változattól eltérő narratívát kreálva. Éppen ezért nem is mondanánk, hogy szinkronosan nincs értelme megnézni a filmet, hiszen ez működik ugyan valamilyen szinten, más kérdés, hogy eléggé elüt az eredeti készítői szándéktól.
A végeredmény, mint írtuk, szívküldi meg naiv, és bármennyire is rá lehetne húzni a vizes lepedőt a könnyen félreérthető kifigurázások és a kisemberekkel való bánásmód miatt, látszik, hogy Danny Boon jót akar. És még a legnagyobb ellendrukkereknek is el kell ismernie azt, hogy akadnak benne nagyon jól összerakott és poénos jelenetek (meg tragikusabbak is - olykor túlzásba is viszik a dráma mennyiségét), s a legvégén a katarzis sem marad el.
A Vissza a gyökerekhez még a pozitívumok ellenére sem üti meg a közepes szintet, főleg annak köszönhetően, hogy a fentiek miatt nem annyira a szereplőkkel együtt röhögünk, hanem konkrétan inkább csak rajtuk. Ami persze kellemes és felszabadító is lehet, de mégiscsak szembemegy az eredeti film szellemével. De legalább nem kell sokat gondolkodni közben.
A Vissza a gyökerekhez (minden bizonnyal nem véletlen a magyar cím kettős értelme, csak épp nem annyira szerencsés) ismét az észak-franciákat veszi elő. A főhős egy ottani származású sikeres üzletember, aki szégyelli családját, és magából igazi városi ficsúrt faragott. Azonban egyszercsak a család úgy döntött, hogy meglátogatja a tékozló fiút, aki a bajokat tetézendő még amnéziás is lesz, és előmászik belőle rég elfeledett (illetve elnyomott), általa szégyellnivalónak tartott énje és beszédstílusa.
Kiszámítható módon így minden adottá is válik egy olcsó humorral operáló komédiához, valamint egy szívküldi tanmeséhez is, amiben mégiscsak az szállítja a poénokat, hogy némelyik karakter tájszólást használ. Ennek megfelelően nagyjából minden teljesen kiszámíthatóan zajlik a filmben: Boon beveti minden karizmáját és ismét csak a tőle sokszor látott karaktert hozza minden meglepetés nélkül (hisz pontosan tudja, hogy ezt várják tőle a francia nézők), a többiek pedig elcsépelt szituációkban csetlenek és botlanak (valamint beszélnek, mert az vicces), s csodálkoznak rá a modern vívmányokra, azt sugallva, hogy vidékre nem jutott el a korszellem.
Miként az Isten hozott az Isten háta mögöttben, ezúttal is nagyon nagy hangsúlyt kapnak a vidéki szokások, valamint az ottani furcsa dialektus, ami értelemszerűen a franciáknak rettentő vicces (főleg, ha ráismernek bizonyos ismerős dolgokra), nálunk viszont csak akkor lesz az, ha megfelelő magyar változattal látják el a filmet. Ez pedig ismét csak felemásra sikerült. Viccesnek vicces a végeredmény, a gond csak az, hogy hiányzik belőle az a természetes báj, ami az eredetiben megvolt, hiszen nálunk igencsak megizzadtak azzal, hogy kipréseljék a szituációkból, valamint a nyelvi "leleményekből" (vagy ostobaságokból) a humort. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a karakterek egy részét teljesen idiótává tették, egyfajta új, az eredeti változattól eltérő narratívát kreálva. Éppen ezért nem is mondanánk, hogy szinkronosan nincs értelme megnézni a filmet, hiszen ez működik ugyan valamilyen szinten, más kérdés, hogy eléggé elüt az eredeti készítői szándéktól.
A végeredmény, mint írtuk, szívküldi meg naiv, és bármennyire is rá lehetne húzni a vizes lepedőt a könnyen félreérthető kifigurázások és a kisemberekkel való bánásmód miatt, látszik, hogy Danny Boon jót akar. És még a legnagyobb ellendrukkereknek is el kell ismernie azt, hogy akadnak benne nagyon jól összerakott és poénos jelenetek (meg tragikusabbak is - olykor túlzásba is viszik a dráma mennyiségét), s a legvégén a katarzis sem marad el.
A Vissza a gyökerekhez még a pozitívumok ellenére sem üti meg a közepes szintet, főleg annak köszönhetően, hogy a fentiek miatt nem annyira a szereplőkkel együtt röhögünk, hanem konkrétan inkább csak rajtuk. Ami persze kellemes és felszabadító is lehet, de mégiscsak szembemegy az eredeti film szellemével. De legalább nem kell sokat gondolkodni közben.
|
Vissza a gyökerekhez (La ch'tite famille)
francia komédia, 107 perc, 2018 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Dany Boon forgatókönyvíró: Dany Boon és Sarah Kaminsky zeneszerző: Maxime Desprez és Michael Tordjman operatőr: Denis Rouden producer:Dany Boon szereplők: Dany Boon (Valentine) Line Renaud (Valentine felesége) Laurence Arné (Constance) Valérie Bonneton (Louloute) Guy Lecluyse (Gustave) François Berléand (Constance apja) Pierre Richard (Jacques) |
