Berta Sándor

Robotautókra épülő ételszállító szolgáltatást tesztel a Ford

A gyártó a futárokat váltaná ki önvezető autóival, de a gyakorlati megvalósítás terén vannak tisztázatlan pontok.

A Ford és a Postmates közösen teszteli Miami utcáin azt az új szolgáltatást, amelynek keretében robotgépkocsikkal szállítanak ki ételeket. Az ötödik legnagyobb amerikai város a világ egyik legnagyobb forgalmú metropoliszának számít. A tesztben az autógyártó és a Postmates mellett 70 gyorsétterem vesz részt. A felhasználók okostelefonos alkalmazás segítségével rendelhetik meg az ételeket és rövid üzenetet kapnak, ha az önállóan közlekedő jármű megérkezett a megrendelt csomagokkal a lakás elé. A robotautó zárt rekeszeihez csak az előzetesen elküldött kód segítségével férhetnek hozzá a felhasználók.

A Ford tavaly szeptemberben Ann Arborban, egy Detroit melletti kisvárosban már tesztelte a rendszert. Akkor a partnere a Domino's pizzalánc, míg a használt gépkocsi egy különlegesen felszerelt Ford Fusion Hybrid volt. Bár a jármű önállóan közlekedett, a gyártó egyik mérnöke és a tesztet kiértékelő szakemberek folyamatosan az utastérben tartózkodtak. A mostani tesztben egy Ford Transitot használnak a felek, amely különböző ételátvevő nyílásokat kínál, emellett ellátták érintőképernyőkkel és hangvezérléssel is.


A Ford 2021-ig akar egy önállóan közlekedő autót piacra dobni, de addig is szeretne számos kérdést tisztázni. Ezek között van, hogy milyenek azok a folyamatok, amelyeknél a vállalat munkatársai feltöltik és programozzák az autonóm gépkocsikat; miként fognak kommunikálni az emberek az egyes járművekkel azért, hogy hozzájussanak az élelmiszerekhez; vajon készek lesznek-e az felhasználók arra, hogy kilépjenek a házaikból a megrendelések átvételére; s végül a megoldás mennyire költséges és hatékony.

A Postmates 2011 óta létezik, a székhelye San Franciscóban található, 20 városban van jelen és helyi ételrendelések teljesítésére specializálta magát. A startup nyolc finanszírozási kör során összesen 278 millió dollárt gyűjtött össze, a befektetők között volt a Founders Fund és Peter Thiel. A vállalkozás társalapítója és vezetője Bastian Lehmann, aki Vesztfáliában nőtt fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skynet85 #5
    Óriási! Tömör és lényegre törő! A postán azért nem akar ülni senki, mert attól, mert nem mindenki születik zseninek (fejlesztő, automatizáló és egyéb most menő szakma), mindenkiben ott a vágy arra, hogy ne a megélhetéséért harcoljon. Voltam az éves SMART konferencián ahol ment a mézes mázas ,,mi nem veszünk el munka helyet”, „mi csak jobbá tesszük a világot” szebbnél szebb bemondás a mi lesz azokkal, akik nem tudnak fejleszteni vagy automatizálni viszont olyan pozícióban vannak, ami kiválható MI-vel a jövőben kérdésekre. Majd jött egy már készterméket kínáló cég a már-már fájdalmasan őszinte embere, aki elmondta, hogy de ők bizony vesznek el munkahelyet és volt olyan cég, ahol miután bejelenték mit is csinálnak és miattuk lesz x ember,,átszerveze” azt hiszem 6 hónapig nem mehettek a cég közelébe a lincshangulat miatt, amire azt mondta nem volt megalapozatlan. Persze lehet itt azt mondani, hogy régen is volt lámpa oltogató, de ez azért picit más….
  • dyra #4
    Rabszolgából valóban hiány van.
  • Cat #3
    Én meg azt látom, hogy mindenki panaszkodik, hogy nincs ember aki leszedje a málnát, taxiscégek napszaktól függetlenül simán bemondják, hogy "nem tudunk autót küldeni", a sparban, a postán, a bankban hiába van 8-10 pult/kassza, harmadában ül ember és még sorolhatnám.
  • dyra #2
    Engem is zavar, hogy ennyire frankón tervezzünk az emberek nélküli jövőt, de sajnos meg fogják tudni oldani. Leegyszerűsítik a folyamatokat és ha vitás helyzet van online kell majd megoldanod szintén egy computerrel.

    Ami most automatizálás szintjén megy iszonyatosan sok munkahelyet veszélyeztet és nem nagyon látom a politikai mocorgást, hogy mi a francot lehetne tenni.

    Mert szívesen mondanám, hogy majd kevesebbet kell dolgoznunk és mindenkinek jut majd elég mindenből, de ismerem az emberiséget és nem tudok ebben hinni.
  • leeloodallas #1
    Épp futárkodok és 100%-osan biztos vagyok benne, hogy soha a büdös életbe nem fogja az embert kiváltani egy/több processzor.
    Ennyi és ilyen szituációt nem oldanak meg robotok, az egyéb körülményekről (ügyfelek kezelése, stb.) nem is beszélve.

    Ami zavar, az a törekvés minél több ember munkanélkülivé tételére.