Berta Sándor

Bizton­ságosabbá tenné a közlekedést a Continental és a Vodafone

A két cég a mesterséges intelligencia segítségével elkerülhetővé tenné a dugókat.

A társaságok a Vodafone május közepén átadott új 5G Laboratóriumában többek között egy intelligens dugókra figyelmeztető rendszert és egy úgynevezett digitális védőpajzsot fejlesztenének ki. Johann Hibel, a Continental menedzsere kifejtette, hogy egy járműnek mind az utcai, mind az adatforgalomban szuverén módon kell mozognia. A távközlési óriáscéggel való kooperáció során kapcsolatba léphetnek és együttműködhetnek egymással a két ágazat szakértői.

A dugókra figyelmeztető rendszer hálózatba kötött lesz és a segítségével nem csupán a környéken található autók oszthatják majd meg egymással az információikat, hanem terjeszthetik is azokat a mobilhálózaton keresztül. Ezáltal még azok a gépkocsik is értesülhetnek az éppen kialakuló vagy már meglévő torlódásokról, amelyek még több kilométerre vannak a helyszíntől. Így sokkal könnyebben javasolhatók lesznek például alternatív útvonalak, míg a dugók közvetlen közelében lévő járművek figyelmeztetést kaphatnak.

A tervezett digitális védőpajzs lehetővé fogja tenni az autók közötti és a felhőkörnyezettel kapcsolatos információcserét. A gépkocsikba integrált kamerák eközben élő képeket vesznek majd fel, majd az 5G-kapcsolaton keresztül elküldik azokat a felhőkörnyezetbe, ahol a felvételeket a mesterséges intelligencia segítségével elemzik. Amennyiben a rendszer veszélyhelyzetet észlel, akkor automatikusan riasztást fog küldeni minden közelben lévő járműnek. Az egész folyamat valós idejű lesz.

A gyors adatátvitelért a Vodafone és a Continental a Mobile Edge Computing nevű eljárást teszteli, amelynek lényege, hogy az adatfeldolgozás mindig a felhasználók közelében történik. Az előnyök között van, hogy a számításokat nem maguk az autók végzik el, így nem kell majd drága és nagy teljesítményű chipeket beépíteni a gépkocsikba. A Vodafone egy ideje együtt dolgozik a Continental szakembereivel különböző hálózatba kötöttségi koncepciók kidolgozásán és megvalósításán. A távközlési vállalat az önvezető autózásra készül, ezért a következő években jelentős mértékben kiépítené a járművekkel kapcsolatos üzletét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!