Szekeres Viktor

Végre megvan a rendezője az új Ágyúgolyó futamnak?

Doug Liman rendezheti a klasszikus komédia újráját.

Majdnem egy év számoltunk be arról, hogy elég jól áll az Ágyúgolyó futam-remake szénája, hiszen kiderült, hogy mégsem a Keményítőkúra (Get Hard) rendezője, Etan Cohan dirigálhatja a remake-et, hanem az a Rawson Thurber, akitől tavaly a Központi hírszerzést láthattuk, korábban pedig a Családi üzelmeket. Azonban azóta Thurber is kiszállt a projektből, és most a The Hollywood Reporter arról értesült, hogy a Warner Bros. Doug Limannel folytat tárgyalásokat arról, hogy vállalja el a filmet, aminek a forgatókönyvet Thomas Lennon és Robert Ben Garant írta. A Cannonball címre hallgató projekt kapcsán a Warner korábban egyébként azt kommunikálta, hogy valójában nem feldolgozásban gondolkodnak, hanem az ismert koncepcióra épített rebooton.

A Burt Reynolds, Roger Moore, Farrah Fawcett, Adrienne Barbeau, Dean Martin, Jackie Chan, Sammy Davis, Jr. és Dom DeLuise főszereplésével készített eredeti Ágyúgolyó futam egy illegális, egész Amerikán átívelő autóversenyről szólt, mely 1984-ben kapott egy második részt is Ágyúgolyófutam 2. (Cannonball Run II) címmel, majd pedig egy (egy karakter kivételével) teljesen új gárdával 1986-ban készült el a 3. rész, vagy ha úgy tetszik spinoff, az Ágyúgolyó futam 3. - Sebességzóna (Speed Zone). Az eredeti film nagy sikernek számított a maga idejében, mozis futása során 72 millió dollárt kaszált. A folytatás már csak 28 millióra volt jó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    Az mitől jó széna, ha a Keményítőkúra rendezőjét lecseréljük a Központi hírszerzés rendezőjére? Előbbit nem láttam, de a Központi hírszerzés baromi gyenge, humortalan film. Gondolom, hasonló szereplőgárdára sem érdemes várni, 1981-ben ez egy erős felhozatalnak számított. És még Peter Fonda is beugrott motorosnak.
  • Macropus Rufus #1
    sztem nem lesz jó. Vannak filmek amiket nem kellene újra forgatni.
    Véleményem szerint nem lesz nagy siker.