Szekeres Viktor

Menekülnek a Deadpool 2 nézői

Meglepően nagyot zuhantak a Deadpool 2 bevételei.

Ismét egy bizonyíték érkezett arra, hogy mennyire fontos a filmgyártóknak az, hogy hányan nézik meg a portékájukat az első pár napon, hiszen ez a szám sokszor egyharmada, sőt, olykor fele az összes nézőnek. A minél magasabb kezdést pedig csak és kizárólag reklámokkal lehet elérni, valamint hájppal, hiszen ekkor még a kritikák és a nézői visszajelzések nem nagyon játszanak.

A közönségkedvenc Deadpool folytatása például a második pénteki napján csak 12 millió dollár bevételt termelt Amerikában, ami 77%-os visszaesést jelent a múlt heti 53 milliós péntekhez képest, ami szokatlanul magas, még az első Deadpool is megúszta 65%-kal. Mindez azt is jelenti, hogy a hétvégi bevétel is várhatóan 65%-os csökkenést fog mutatni a nyitánnyal összevetve - a vonatkozó adat az első rész esetében 57%-os volt. Ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy a közönségnek kevésbé jött volna be a film, mindössze sokkal inkább fejnehéz, vagyis kirohanósabb, azonnal megnézős volt egyeseknél, mint az első epizód.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    nem láttam még a filmet, de nem lehet, hogy az ami elsőre nagyot ütött, az másodikra már üt akkorát? Mert meg kell, hogy mondjam az első részt amikor láttam nem akartam elhinni, hogy ilyen lehet egy szuperhősös film. Nekem marhára bejött. De nem biztos, hogy másodjára is bejönne. Mondom még nem láttam.