Berta Sándor

Az asszisztens­rendszerek nem csökkentik az autókban eső károkat

Egyre több autó van felszerelve vezetést segítő megoldásokkal, a biztosítók statisztikája szerint azonban ezeknek nincs kimutatható hatásuk a biztonságra.

A biztosítási ágazat kalkulációja szerint az asszisztensrendszerek még évekig nem fogják jelentős mértékben csökkenteni a közúti forgalomban részt vevő szereplőkben keletkező károkat. A GDV biztosítási szövetség megbízásából készített tanulmány alapján 2035-ig 7-15 százalékkal lesznek mérsékelhetők az automatizált gépkocsikat érintő károk. De a 15 százalék csak akkor valósulhat meg, ha az asszisztensrendszereket viszonylag sok járműbe építik be és használják.

A valóság az, hogy az automatizált megoldások csak lassan terjednek el, mert drágák és azokat gyakran csak a csúcskategóriás modellekbe integrálják, ráadásul vannak tényezők, amelyek a károkat még növelhetik is. Amennyiben például a szélvédő megsérül, akkor egy korszerű, videokamerákkal ellátott autónál pótolni kell vagy legalább is újra kell kalibrálni a sávtartásért felelős kamerát. Az ehhez szükséges szakértők és az elektronika beállításához szükséges eszközök alkalmazása egyaránt az átlagosnál több pénzbe kerülhet.


Pataki Tibor, a GDV gépjármű-biztosítási és -technikai részlegének vezetője kijelentette, hogy az elektronikus segítségeknél a megtervezés módja a döntő. Már az első parkolási asszisztensek sem tudták megakadályozni a károkat, pedig felszerelték azokat jelzőhangokkal és az autósok is támaszkodtak a megoldásokra. Ebből is látszik, hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie a kormány, valamint a fék- és gázpedálok nélküli robotjárművek megjelenéséig és elterjedéséig.

Jelenleg még csak a nagy mértékben automatizált közlekedés megteremtése a cél. Ahogy Pataki fogalmazott, most még abban a szakaszban vannak, ahol autópálya-sofőröket akarnak kifejleszteni. A gyártók kombinált rendszereket szeretnének megalkotni, amelyekben van követési távolságot és sávot tartó asszisztens, valamint tempomat, s ezeket szinte csak az autópályákon alkalmazzák. Azért ott, mert ideálisak ilyen célokra, hiszen nincsen szembe- vagy keresztirányú forgalom, továbbá sem gyalogosok sem kerékpárosok. De fontos, hogy ezeket a rendszereket még felügyelniük kell a vezetőknek.

A GDV részlegvezetője hangsúlyozta, hogy a gépjármű-biztosítás technikasemleges. Függetlenül attól, hogy a vezető követ el hibát vagy az asszisztensrendszer nem működik megfelelően, a biztosító fizet. Ezen az elven az automatizált közlekedés sem fog változtatni, s a biztosítók üzleti modellje ugyanilyen stabil pont, melyet nem csak az autonóm járművek, de a közösségi autómegosztás sem tud megingatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #7
    Mondjuk én ilyen autókat vezetek elég sokat, azonnal kikapcsolom a 99%-át
    idegesítőek, sokszor tévednek, és nem egy veszélyes szitut okoztak
    maradok a régi bevált dolgoknál
    majd én vezetem az autót.
  • Tetsuo #6
    De az életbiztosítás lesz, nem pedig felelősségbizt.
  • Macropus Rufus #5
    "Mint ahogy ma nem kötnék biztosítást arra, hogy az utcán agyontaposnak a lovak. "
    :)) de köthetnél. Aztán ha még is bejönne a dolog, akkor a biztosítók kivennék ezt az opciót, mert potenciálisan eléggé nagy az esély, hogy agyon taposnak valakit a lovak.

    Vitzet félre: lesz biztosítás. Ui. olyan nem lesz, hogy 100%-k biztonság. A kocsik még durvábban fognak hibázni mint az emberek. Mióta van programozás? 40-50 éve? És mai napig nem jött ki még olyan program mi ne lenne bugos/hibás. Havonta/hetente évente jönnek frissítések. Tele van mindegyik biztonsági réssel.
    Szóval lehet még nagyobb szükség lesz a biztosítókra mint most.
  • M2 #4
    "az asszisztensrendszer nem működik megfelelően, a biztosító fizet. Ezen az elven az automatizált közlekedés sem fog változtatni, s a biztosítók üzleti modellje ugyanilyen stabil pont, melyet nem csak az autonóm járművek, de a közösségi autómegosztás sem tud megingatni."

    Agyhalott az a biztosítós, aki nem fossa össze magát az autonóm járművektől. Mert ha azok elérik fejlettségük tetőpontját, akkor biztosításra nem lesz szükség. Mint ahogy ma nem kötnék biztosítást arra, hogy az utcán agyontaposnak a lovak.
  • M2 #3
    "Már az első parkolási asszisztensek sem tudták megakadályozni a károkat, pedig felszerelték azokat jelzőhangokkal és az autósok is támaszkodtak a megoldásokra. Ebből is látszik, hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie a kormány, valamint a fék- és gázpedálok nélküli robotjárművek megjelenéséig és elterjedéséig."

    Nincs logikai összefüggés.
    A csipogó parkolóradarból levonni következtetést az autonóm járművek fejlődésére nem kis baromság.
  • Ender Wiggin #2
    A sávot elvben neked kéne tartani, ahogy észrevenni a gyalogost is, mert nem önvezető az autód, hogy ráháríthasd a gyártóra :-D Így aztán valahol érthető, hogy a biztosító nem tesz különbséget. Az viszont rohadtul igaz, hogy pl. a hűtőmaszk cseréje egy frontális koccanás után legyen mondjuk 500 euró, de ha ott van mögötte az éjjel látó kamera is, akkor meg 5000.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2018.05.12. 10:25:50
  • NEXUS6 #1
    "A GDV részlegvezetője hangsúlyozta, hogy a gépjármű-biztosítás technikasemleges. Függetlenül attól, hogy a vezető követ el hibát vagy az asszisztensrendszer nem működik megfelelően, a biztosító fizet."
    Aha, mert gondolom én is simán visszaperelném a befizetett biztosítási díjat tőlük, ha eszükbe jutna nem fizetni, ha mondjuk a sávtartó bexarik. Szal nem kéne úgy tenni, mintha ez extra szolgáltatás lenne és szívességet tesznek az ügyfélnek.