MTI

Orosz Twitter-kampány volt a brit parlamenti választások alatt

A The Sunday Times című brit lap vizsgálata szerint a tavalyi brit parlamenti választások kampányában több ezernyi, azóta jórészt eltűnt vagy felfüggesztett orosz Twitter-profil lépett működésbe annak érdekében, hogy az eredményt a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt javára befolyásolja.

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök tavaly áprilisban - a sajtó és a közvélemény számára teljesen váratlanul - előrehozott választásokat írt ki június 8-ára, azzal meghirdetett céllal, hogy megerősített választói felhatalmazással kezdhessen hozzá a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló tárgyalásoknak az Európai Unióval. A Konzervatív Párt azonban a korábbi felmérésekben valószínűsített fölényes győzelem helyett elvesztette addigi meglehetősen szűk alsóházi többségét is, és azóta kisebbségi kormányzásra kényszerül, a Munkáspárt ugyanakkor Jeremy Corbyn vezetésével a várakozásoknál számottevően jobb eredményt ért el.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap a Swansea-i Egyetem szakértőinek közreműködésével elvégzett vizsgálatában feltárta: a tavaly júniusi választások előtti néhány hétben 6500 orosz Twitter-oldal közölt folyamatosan olyan üzeneteket, amelyek a Munkáspártot támogatták, miközben konzervatív párti jelöltek lejáratását is célozták. A lap szerint zömmel angol női nevekkel létrehozott, valójában automatizált - "robot" - Twitter-profilokról van szó, amelyek rendszeresen közöltek, illetve újraközöltek Theresa May számára potenciálisan hátrányos, Jeremy Corbyn számára potenciálisan előnyös politikai üzeneteket.

Ezeken a Twitter-profilokon megjelentek például olyan üzenetek, amelyek a tavaly májusban Manchesterben elkövetett öngyilkos robbantásos merényletet igyekeztek kampánytémává tenni, felerősítve azokat a bírálatokat, amelyek Theresa Mayt érték a rendőrség létszámának csökkentése miatt. May hat évig belügyminiszter volt, mielőtt 2016 nyarán átvette a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól, aki a brit EU-tagságról rendezett - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás után lemondott. A manchesteri merényletnek 22 halálos áldozata volt, köztük sok gyerek.

A The Sunday Times cikke szerint az angol hangzású női nevekkel létrehozott orosz "Twitter-robotok" emellett olyan üzeneteket is folyamatosan újraközöltek, amelyek azért bírálták Theresa May miniszterelnököt, mert nem volt hajlandó közvetlen televíziós vitán részt venni Jeremy Corbynnal, és bírálták a brit médiát is, amiért "túlságosan keményen bánik" a Munkáspárt vezetőjével. A brit lap felidézi, hogy a Munkáspárt támogatottsága, amely az előrehozott választások bejelentése előtt 25 százalékos volt, a kampány végére 40 százalékosra emelkedett.

Matt Hancock, a digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős brit minisztérium vezetője a The Sunday Timesnak nyilatkozva felszólította a Twitter üzenőportált működtető céget az ügy teljes körű feltárására. Hancock "teljesen elfogadhatatlannak" nevezte, hogy bármely ország kísérletet tegyen a beavatkozásra más országok demokratikus választásaiba. A miniszter szerint a közösségi médiaportálokat működtető cégeknek is cselekedniük kell a demokratikus folyamatok védelmében, és fel kell fedniük, hogy mit tudnak a brit lap által feltárthoz hasonló jelenségekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #1
    Olcsó és kényelmes az informatikai hadviselés. Továbbiakat ez a joviális bácsi elmondja a miheztartás végett: https://www.youtube.com/watch?v=b3OGLQvWqhc