Szekeres Viktor

Sorozat készül a Heart of Darknessből

Nagyszerű könyvből készít adaptációt Hollywood.

A Crackle digitális szolgáltató sorozatot kezdett el fejleszteni Joseph Conrad klasszikus regénye, A sötétség mélyén (Heart of Darkness) alapján. A darab egy afféle újragondolás lesz, melynek műfaja scifi, és egy olyan jövőben játszódna, amikor a Föld már csak távoli emlék. Cameron Litvack szériája annak bemutatása lesz, hogy mit is jelent embernek lenni egy olyan űrodisszeián, melyen az ember faj túlélése egy hajszálon függ. Természetesen a fő tematikát faji kérdések, a bevándorlás, valamint a gyarmatosítás fogja adni.

Aki kicsit is járta a popkultúrában, az minden bizonnyal tudja, hogy a könyvnek nem ez lesz az első adaptációja, hiszen Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmjét is a Heart of Darkness ihlette. A könyv hazai kiadásának a fülszövege a következő: "Joseph Conrad klasszikus regényében Marlow – miközben hajója a dzsungelben halad előre a folyón – egyre mélyebbre hatol az emberi lélek sötét bugyraiba. Haza kell hoznia a legeredményesebb elefántcsontbegyűjtőt, Kurtzot, akit egyesek csodálnak és tisztelnek, mások őrült vadállatnak tartanak. Ami a távolból különc és érthetetlen, ebben a világban esély a fennmaradásra?"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Pontosan.
  • professional #2
    Én is azt hittem abból csinálnak! :)
  • Kaslerka #1
    Inkább a Heart of Darkness játékból kellene sorozat. Hatalmas volt.