Berta Sándor

Európa nagyon lemaradt a mesterséges intelligencia kutatásában

Kontinensünk kutatói messze az Amerikai Egyesült Államok és Kína mögött kullognak, az EU országoknak közös csúcslaboratóriumokra lenne szüksége.

Európai tudósok attól tartanak, hogy a kontinens lemarad a versenyben az Amerikai Egyesült Államok és Kína mögött. A szakemberek nyílt levelet írtak, amelyben többek között egy országokon átnyúló szövetség létrehozását sürgették. Az új szervezet a lehető legmagasabb szinten tehetné lehetővé az akadémiai képzést és az ahhoz kapcsolódó tudományos karriert. Bernhard Schölkopf, a Max Planck Intézet professzora és a levél egyik aláírója kijelentette, hogy az elmúlt 5 évben annyira felerősödött a gazdaság érdeklődése a mesterséges intelligencia iránt - s ide kell érteni a szakértőknek kínált kiváló ajánlatokat is -, hogy sok alapkutatást már a vállalatoknál végeznek, és elmosódik a határ az akadémiai szférában végzett munka és az alkalmazott kutatások között.

Az aláírók között volt még Zoubin Ghahramani (Cambridge-i Egyetem), Francis Bach (Inria, Párizs), Yair Weiss (jeruzsálemi Héber Egyetem), Max Welling (Amszterdami Egyetem) és Thomas Hofmann (ETH Zürich). Ők mindannyian kiváló szakértőknek számítanak a mesterséges intelligencia és azon belül is a gépi tanulás területén.

A hatalmas adatmennyiségek és az egyre gyorsabb számítógépek jelentősen javítottak a szoftverek teljesítményén például a képfelismerés, illetve a nyelvek megértése és lefordítása területén. A közvéleménynek sejtelme sincs, hogy a Google, a Facebook és az Amazon mekkora mértékben támogatják a mesterséges intelligencia projekteket és milyen lehetőségeket kínálnak a toborzott kutatóknak. Matthias Bethge tübingeni informatikus, a levél aláírója szerint meglepődtek azon, hogy egy olyan óriáscég, mint a Google, biztosítja a kutatóinak az alapkutatások elvégzése mellett az eredmények szabad publikálását is.

A tudósok azt javasolták, hogy az európai államok alapítsanak csúcslaboratóriumokat és azokat államközi szerződések segítségével kössék össze, az eredményeket kölcsönösen ismerjék el. Ez utóbbi például azt is lehetővé tenné, hogy a hallgatók a gépi tanulás területén egyetemi végzettséget szerezzenek. A kezdeményezés neve European Lab for Learning & Intelligent Systems (Ellis). Az egyes kutatóközpontokat 100 millió euróval látnák el azért, hogy versenyképes infrastruktúrát építhessenek ki, majd az első tíz évben évenként akár 30 millió eurós költségvetéssel is rendelkezhessenek. A pontos összegekről ugyanakkor minden ország maga dönthetne. Az Ellis az 1970-es években elindított Molekuláris Biológiai Laboratórium (EBML) kezdeményezésre hasonlít.

Yoshua Bengio kanadai szakember üdvözölte az elképzelést és leszögezte: úgy gondolja, hogy az európai gazdaság számára létfontosságú egy ilyen intézmény létrehozása, s ez nem csupán a tudományos vezetésről és a gazdasági növekedésről, hanem az erkölcsi vezetésről is szól. Dong Tao, a Credit Suisse ázsiai menedzsere március végén annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egyértelműen Kína fogja uralni a mesterséges intelligencia piacot, mert az ázsiai országban nincsen komoly adatvédelem, ezáltal a vállalatok viszonylag szabadon tevékenykedhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #17
    Az EU nélkül előrébb lennénk. Ez tény. Más kérdés, hogy Putyinland befolyása erősebb lenne.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.04.27. 07:45:32
  • HyBrIDNyLA #16
    Köszönöm, h megosztottad velem a tapasztalataidat! Én a munkahelyemen operatív feladatot látok el. Nem tehetem meg, h letojom ami körülöttem történik. Erre tartanak, h döntsek, irányítsak, szervezzek, végrehajtsak, vagy végrehajtassak. A környezeti változókat úgy kell figyelnem, mint az időjárást. Még azt is figyelembe kell vennem a felsővezető éppen milyen hangulatban van és éppen meg tud-e emészteni egy éppen terítéken lévő konfliktust, vagy kezdeményezést. Pont tegnap egy szervezeti egység innovációját kellett patronálnom és úgy kellett tálalnom a vezetés számára, h ehető legyen. Liftezett a gyomrom, pedig nem ma kezdtem. Az 5letgazda bízott bennem és igyekeztem megfelelően képviselni az érdekeit.
  • noland #15
    elmész a picsába...vagy ez már volt?
  • asgh #14
    Ez nem feltétlenül magyar dolog. Én egy bécsi nemzetközi cégnél dolgozom fejlesztőként, animációs projectekhez. A pénz jobb, mint otthon, de a mentalitás sokkal rosszabb. Itt aztán esélyed sincs változtatni az irányvonalon: a cégvezetés kitalálja, hiába baromság, ahhoz ragaszkodnak. Felvesznek zseniális szakembereket, azok megmondják mit kellene csinálni, a vezetés meg ignorálja. Aztán a szakembernek elege lesz és lelép, jön a következő, elmondja ugyanazt, az sem érdekli őket és így tovább...
    Otthon is vettem részt szenvedélyes szakmai vitákban és meg kellett küzdeni jó pár ember kreténségével, de itt már eljutottam arra a szintre, ahol még sosem voltam, hogy leszarom, felveszem a fizetésem és csinálom, amit kérnek, hiába hülyeség, aztán én is lépek, ha van jobb lehetőség.
    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy otthon minden jó, itt meg nem, hanem hogy a hülyeség nem ország függő és nem lehet egyes esetekből extrapolálni a teljes társadalomra.
    A gazdagabb országokban egyszerűen a hülyeséget is finanszírozni tudják. Több a tévedési lehetőség, így többszöri nekifutásra előbb-utóbb a működőképes megoldás érvényesül. De nem azért, mert okosabbak vagy bölcsebbek vagy belátóbbak vagy nyitottabbak az új megoldásokra, hanem mert van rá pénzük.
  • Sydra #13
    Sok az adó, sok a szabályozás, vállalkozás ellenes hangulat uralkodik, aki sikeres az köcsög kizsákmányolónak van kikiáltva. Csodálkozunk, hogy kezdünk lemaradni?
  • gosub #12
    Nem a klubrádión, atv-n, 444-en... kéne annyit lógnod. Ezt az eu-s pénzcsüngést is el lehet felejteni, persze lehet önbecsapni. Az első orbánckormánynál meg a másodiknál is ment a károgás, hogy fél-egy év alatt csődbe visznek. Aztán még sem. Német miniszter azt állította hogy a mo-nak fizetett eu-s pénzek 60%-át német cégek zsebelik be. De ettől még börtönbe az itteni tolvajokkal, akárki legyen is az. A kiment osztálytársaim és munkatársaim az áldásos, végtelenül demokratikus, eukonform szemkilövető gyurcsány és bajnai alatt disszidáltak. Ez a megoldás, aki tud dolgozni menjen külföldre, ettől változik meg az ország. Ha meg véletlenül itt jobb lesz akkor jöhetnek a készbe.
  • Archenemy #11
    Látom még mindig nem sikerült feldolgozni a választást, sok sikert kívánok az eredményes gyászmunkához :D
  • HyBrIDNyLA #10
    Volt szerencsém tavaly nyáron részt venni egy - közszférában - országosan használt szoftver továbbfejlesztési egyeztetésén. Mivel ahol melózok részben van rálátásom, így delegálva lettem teljesen hivatalosan. Elmondtam a vezető fejlesztőnek, h rengeteg embert meghallgattunk, a tapasztalatokat összegyűjtöttük szeretnénk ilyen és ilyen változtatásokat. Szó szerint, időt-energiát szenvedélyt tettem bele, hátha megváltom a világot, sok ember érdekeit képviseltem, megkönnyítettem volna az életüket. Egyeztetés megvolt, ment a bólogatás, ez egy jó 5let, ez egy jó irány. Rá fél évre szóltak, h nézzünk rá, teszteljük. Abból amit kértünk semmi sem valósult meg, semmi. Mentek a saját fejük után, majd érdeklődtek, jó lesz? Amikor teszteltük, pislogtam, h mit kell nézni, mert nem értettem még a logikáját sem a fejlesztésnek, h ezzel meg mit szeretett volna elérni? Kellett volna egy összegzést írni az egészről, de nem tettem meg, mert egyszerűen nem volt értelme leírni több oldalon, nem ezt kértük, használhatatlan. Elbeszéltünk és ma is elbeszélünk egymás mellett és ennek mai napig emberek isszák meg a levét. Hatékonyság = 0, koordináció = 0, érdemi fejlődés = 0. Ez a legutolsó tapasztalatom a hazai innovációról, ambíciókról.
  • AgentKis #9
    Tegyük hozzá, hogy "is"
  • Tikal #8
    Ha körbekerítenéd Kínát ők is bajban lennének... ma már nincs egy olyan ország se ami ne függne egy másiktól.