Szekeres Viktor

Deadpool 2: itt a teljes előzetes

Végre megérkezett a trailer. Hátha a film is jó lesz.

Megkapta legújabb előzetesét a Deadpool 2, ami talán még nem az utolsó, de az biztos, hogy nemsokára kezdődik a visszaszámlálás, hiszen elkerülhetetlenül közeleg a premier időpontja, ami május 18-án lesz Amerikában, amiből ki lehet számolni, hogy itthon pedig tizenhetedikétől lesz látható a képregény-film.


A Ryan Reynolds főszereplésével készített filmet Rhett Reese és Paul Wernick írta, mint az első rész esetében is, a rendező pedig a John Wicket is jegyző David Leitch volt, ami azt is jelenti, hogy szerencsére lecserélték az első részt készítő és sok tekintetben teljesen vakvágányra vivő Tim Millert. Deadpool ugyanis nem szimplán csak egy jó filmet érdemelne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paddy #6
    Akkor egy vágányon vagyunk.:)
  • Zombee #5
    Nyugi, mások szerint sem volt vakvágány. 50 milliós költségvetésből (ami lassan tinivígjátéknak is szerény, de a látványon ez nem látszott) 700+ lett világszerte, de imádták a kritikusok is. Ha pedig szerették a kritikusok, szerették a nézők, akikből sok volt, akkor van esély látatlanban is, hogy nem akkora vakvágány. Mellesleg nekem is nagyon tetszett. Az előző Deadpool cikkben is ellőtte ez a sügér ezt a vakvágányos dolgot, lehet, hogy komolyan is gondolja. Vagy trollkodik, néha komplett médiumokon érzem azt, hogy direkt trash, amit csinálnak, pl. az [origo.hu], index, HVG jó része.
  • Paddy #4
    Neeeem, a Deadpool első része nem volt vakvágány. Számomra jól követhető volt a sztori, humoros volt, egyedi stílussal, szerethető karakterek voltak benne. Jó film volt, a második részt is lazán rábíztam volna Timre.
  • Zombee #3
    Az SG-n minden cikk így íródik. Függetlenül attól, mekkora öngól a szubjektív szarjaikat így tálalni. Egy blogon elfér, hogy vakvágánynak tartja Tim Millert, de itt kicsit komolytalan, miközben a Deadpool a 2. legsikeresebb R-es besorolású film igencsak egyöntetű kritikai és közönségsikerrel. Nem csoda, hogy nem vállalja a nevét, én sem tenném ilyen marhaság leírása után.
  • yesname #2
    Hol látsz ebben objektív kijelentést. Ismét egy agyalágyult aki ha egy EMBER ír valamit, akkor úgy veszi mint kőbe vésett mindenkire vonatkozó állítás? Oh wait...
  • takysoft #1
    "szerencsére lecserélték az első részt készítő és sok tekintetben teljesen vakvágányra vivő Tim Millert"
    Hoppá, csak nem szubjektív véleményt olvasok objektív tényként kijelentve?

    Ejnye, milyen újságírás ez?