MTI

A környezeti változások alapvetően hatottak az emberi evolúcióra

Az emberek fejlett társadalmi viselkedésére és kereskedelmi tevékenységére utaló leleteket fedeztek fel egy kenyai ásatáson, amely alapján százezer évvel korábbra tehető ennek a fejlettségi szintnek a megjelenése - erről számol be a Science folyóirat több tanulmánya kenyai ásatási eredmények alapján.

A feltárásokat az Olorgesailie ásatási helyszínen, a kelet-afrikai nagy hasadékvölgy térségében végezték. A régióban folytatott feltárás a Smithsonian Intézet tudósa, a kutatásban résztvevő Rick Potts szerint több mint egymillió évre visszanyúló betekintést enged a történelmi múltba. A kutatók egyebek mellett a szerszámkésztő technológia fejlődésének jeleit is megtalálták. A tudósok szerint a régióban lezajlott környezeti változások alapvető hatással lehettek a régióban élő korai Homo sapiens evolúciójára - ismertette a BBC News. A leletek alapján a korai emberek már 700 ezer évvel ezelőtt megjelentek a térségben, és a környéken talált sziklákból nagy kőbaltákat készítettek. "Technológiailag a dolgok nagyon lassan változtak, sok százezer év alatt" - mondta el Potts.

Ezután, mintegy félmillió évvel ezelőtt valami megváltozott. A térségben hatalmas tektonikus mozgások zajlottak és szélsőséges éghajlati körülmények uralkodtak. Az erózió miatt mintegy 180 ezer évnyi időszakról a kutatók nem találtak leleteket. Nemcsak a táj változott meg, hanem az állat- és növényvilág is - korai elődöknek tehát megváltozott természeti erőforrások álltak a rendelkezésére. Attól kezdve, hogy a 180 ezer éves "szünet" után ismét leletek jelzik az ember tevékenységét, a kőkorszaki emberek élete tökéletesen megváltozott. "A változás sebessége igazán figyelemre méltó. Az említett hiátus alatt történhetett egy fordulat, az evolúció egy felgyorsult periódusa" - állapította meg Potts.


Új szerszámok jelentek meg: kicsi, éles pengék és hegyek, amelyeket obszidiánból, sötét vulkanikus üvegből készítettek. Ez a technológia a középső kőkorszakba való átmenetet jelzi - magyarázta Eleanor Scerri, az Oxfordi Egyetem kutatója. Új eszközök jelentek meg, a nagyobb szikladarabokból formált kőbalták helyett a korszak emberei már inkább éles pengéket készítettek: lándzsákra erősítették és messzire hajítható fegyverként használták. Míg a kőbaltákhoz való szikladarabok 98 százalékát Olorgesailie környékének 5 kilométeres körzetében találták, az obszidiánért jóval távolabbra kellett menniük. 25-95 kilométerre vándoroltak az értékes anyagért, s közben kapcsolatba kerültek más embercsoportokkal. A leletek alapján ez a kenyai régészeti helyszín lehet a legkorábbi ismert példa a hosszú távú szállításra, esetleg kereskedelemre.

Arra is találtak bizonyítékokat, hogy a feltehetően 20-25 fős kis csoportokban élő korai emberek okkerszínű festéket használtak. Az azonban nem világos, hogy ennek csak gyakorlati célja volt, vagy közösségi rituális jelentéssel is bírt. Marta Mirazon Lahr, a Cambridge Egyetem tudósa szerint mivel a kenyai régészeti helyszínen a kőkorszaki emberek jelenléte folyamatosan észlelhető, ez a térség különösen alkalmas arra, hogy megértsük az Afrikában ebben a korszakban lezajlott emberi evolúciót. Scerri és Chris Stringer antropológus szerint a kutatási eredmények arra utalnak, hogy a középső kőkorszak új technológiája Afrika keleti és nyugati részén egyidejűleg fejlődött ki.

"A középső kőkorszak Afrika különböző részein valószínűleg már 315 ezer évvel ezelőtt megjelent. Tehát nem valószínű, hogy kialakult valami egy helyen és onnan terjedt tovább más helyszínekre" - mondta Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum kutatója. Bár a kenyai ásatásokon feltárt bizonyítékok a Homo sapiensre jellemzőek, fosszilis maradványokat nem találtak ebből a korszakból a térségben. A legrégebbi Homo sapiens-kövületeket Marokkóban fedezték fel: a maradványok korát 300-350 ezer évesre becsülték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #4
    Lehet enned sem kellene, mert attól: "Nem lesz olcsobb a tej a tescoban, nem oldodik meg a globális felmelegedés vagy a környezetszenyezés sürgős kérdése, nem lesz kevesebb háború, nem lesz kevesebb hajléktalan vagy éppen éhező....."

    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2018.03.27. 10:14:34
  • ostoros #3
    Úr Isten, te gyökér!
  • gaszton421 #2
    Dehogy nem lesz más, kevesebb lesz a gondolkozásra képtelen ember.

    Egyébként nem arról volt szó hogy megjelent a fű, az ott volt korábban is, hanem hogy Afrikában az erdők visszahúzódtak a füves szavannák javára a szárazabb éghajlat miatt, az pedig azért kezdett kiszáradni mert az addig az Amerikai kontinens közepén még szabad tengerámlások megszűntek mert kiemelkedett a Panamai földhíd.
  • caprine #1
    Mit is néztem a multkor a föld története 2 órában valami ilyesmi címe volt. Abban azt állították, hogy az ember azért jött le a fáról mert megjelent a fű. Ott röhögtem magamban, hogy tényleg van aki beveszi, hogy évmilliók óta léteznek a fák, és a fű mint a nála jóval primitivebb és egyszerűbb nővények több millió évvel később fejlődne ki? Ez olyan mintha azt mondaná valaki, hogy előbb volt elefánt mint hangya. Sok még a találgatás.

    A saját véleményem meg az, hogy tök értelmetlen az egész multkutatás. Még ha megtalálják a jó válaszokat akkor sem változik semmi. Nem lesz olcsobb a tej a tescoban, nem oldodik meg a globális felmelegedés vagy a környezetszenyezés sürgős kérdése, nem lesz kevesebb háború, nem lesz kevesebb hajléktalan vagy éppen éhező.....
    Utoljára szerkesztette: caprine, 2018.03.19. 11:30:48