Berta Sándor

Avatárral vehetnek részt az oktatásban a beteg gyerekek

Amikor egy gyerek megbetegszik, akkor nem tud ott lenni az iskolában. Egy új masina azonban lehetővé teszi a virtuális jelenlétet.

Karen Dolva norvég fejlesztő bemutatta az AV1 nevű robotot, amelynek a súlya 1 kilogramm. Ez avatárként képes helyettesíteni a súlyosan beteg diákokat, ha állapotuk megengedi, hogy azért távolról részt vegyenek az órákon. Az eszköznek ugyan nincsenek karjai és lábai, de ellátták kamerával, hangszóróval és mikrofonnal. Az AV1 okostelefon vagy táblagép segítségével vezérelhető.

Eddig már több mint 400 robotot készítettek el és helyeztek üzembe többek között Norvégiában, Svédországban és Nagy-Britanniában. Berlinben március eleje óta tesztelik a rendszert a Charité Egyetemi Klinikán és a Hamburg-Eppendorfban lévő egyetemi klinika gyermekrákközpontjában. Dolva közölte, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekeket nem zavarja a robot és a többségük már ismeri az avatárok koncepcióját.


Dolva úgy véli, hogy a szociális szempontok a legfontosabbak, ezért a szakember két kollégájával már 2015-ben elindította a No Isolation nevű projektet. Az AV1 bárki által egyszerűen kezelhető, akkumulátorának üzemideje videoközvetítések során 6-8 óra, de közben akár újra fel is tölthető. Mindez lehetővé teszi, hogy a diákok a robotokat akár magukkal is vigyék. Az eszköz havonta 299 euróért bérelhető, az összeget általában alapítványok és magáncégek adják össze.

Svájcban is működik hasonló program, amelynek neve Avatar Kids és amely az Avatarion vállalathoz kötődik. Az alpesi országban jelenleg körülbelül 25 eszközt használnak. A svájci modellnek vannak karjai és lábai, s a neve Nao. A költségek körülbelül 25 000 svájci frankot tesznek ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Myers #1
    1. feladat: keresd meg a kakukktojást (kettő van belőle) a képen.
    Utoljára szerkesztette: Myers, 2018.03.15. 14:54:08