Ötvös Tibor
Tomb Raider - az eddigi legjobb adaptáció
A játékokból készített filmek eddig nem képviseltek túl magas színvonalat, de a Tomb Raider újragondolása végre megállja a helyét az akció-kalandfilmek között is. De azért még mindig van mit javítani a kivitelezésen.
Hogy tetszett a Tomb Raider?
Valamiért az elmúlt évtizedben nem igazán sikerült olyan játék alapján készített filmet forgatni, mely megfelelő módon ültette volna át a képernyőn tapasztaltakat a vásznakra. Egyedül talán a Tomb Raider volt a kivétel, ami az akkori Angelina Jolie testével képes volt elhitetni velünk, hogy valóban az akkori Lara Croftot látjuk a moziban. A kalandor bemutatkozásakor maga volt a merészség, a magabiztosság, az erotika (egyetlen játékszereplő, aki Playboy címlapon szerepelt) és persze a sebezhetetlenség. Ez két filmre volt elég és a második már csalódást keltett. Azóta Perzsia hercegétől kezdve az Assassin's Creed világán át a 47-es ügynök két bevetéséig minden feldolgozás kudarcot vallott és éppen ezért vártuk érdeklődve az új Tomb Raider filmet.
Mivel a játékvilágban is történt egy komoly változtatás Lara Croft alakjában, ezt a filmesek is követték és ezért nem egy bögyös szépségideál lett a főszereplő, hanem a tipikus szomszéd lány, Alicia Vikander, aki olyan természetesnek hat a vásznon, hogy valóban lehetne egy szimpla biciklis futár a sok közül. Lara apja 14 éves korában eltűnt és mivel nem adott életjelet magáról, a 21 éves futárlány kénytelen aláírni a megfelelő dokumentumokat, hogy megkapja örökségét. Azonban egy darabja eme vagyonnak elindítja egy útra, melynek során kénytelen lesz szembesülni a ténnyel, hogy az idősebb Croft bizony nem egy szimpla üzletember volt.
A történet nagyban merít a 2013-as videojátékos rebootból, hiszen ebben is egy japán szigeten található ereklye/monda miatt indul Croft útnak és az Endurance fedélzetén teszi mindezt. Egy hajótörés után a főhös szembetalálja magát a Trinity nevű csoporttal - ennyi elég a sztoriról, melyben szerencsére van elég töltet ahhoz, hogy kitartson a közel két órás játékidő alatt. Persze akadnak bőven laposabb részek, mikor jelentősen leül a történet és ilyenkor azért ránézünk az óránkra is, de a látvány kárpótol mindenért. A Tomb Raider ugyanis, bármennyire is próbálja a drámát előtérbe helyezni, az akcióról és a fejtörőkről szól.
A készítők próbálták játékos-szemmel nézni a projektet és ennek köszönhetően egészen látványos és a franchise-ban nem ismeretlen elemek bukkannak fel a vásznon. A két ikonikus pisztolytól kezdve a komoly segítséget jelentő csákányon át a rajongói kedvenc íjig minden megjelenik és szerencsére minden a helyén is van, azaz semmit nem erőltetnek bele a filmbe, ami nem oda való. Ez igaz a sztorira is, mely pont annyi természetfeletti öntetet kapott, amennyi éppen elég az érdeklődésünk fenntartására. A rajongókat azonban leginkább feltehetően maga Lara Croft érdekli, akit Alicia nagyon jól hoz. Bár akad kivetnivaló a játékában, a drámai részeket nem tudja még hihetően prezentálni, de amúgy nem lehet fogást találni rajta.
A többiek pedig ki is szolgálják a színésznőt, hiszen pontosan tudják, hogy ez egy Lara Croft film. Ennek köszönhetően a gonosz karaktere (a játékokból szintén ismerős Mathias Vogel) szintén elég sekélyes, bár akadnak jobb pillanatai. Ez persze Walton Goggins játékának köszönhető, aki immáron sokadszor hozza rutinból a szemétláda figurát. Persze próbáltak valamekkora mélységet, motivációt adni a szerepnek, de ez elég kevés és mindössze egyetlen jelenetben, a Larával való első találkozásuk során fejti ki a szándékait és a hátteret. Utána pedig marad a "kinyírok mindenkit, csak mert!" mentalitás, de ettől még gyűlölhető az alak és ez éppen elég most ide.
A látvány természetesen pazar és a számítógépes grafika szerencsére egyszer sem lóg ki a képből. Ugyan akadnak logikátlanságok, de ezek a játékban is benne voltak (az ezer éve ott lévő jármű éppen akkor zuhan le a szakadékba, mikor hősnőnk odaér és társai), így ezt felvetni a készítőknek elég komolytalan lenne. Azonban a film háromnegyedéig meglepően kevés az akció és a nyomozás is elég felületes, melyek már azért nagyobb problémák. Szerencsére az utolsó negyedre beindul a dolog, bár itt meg úgy éreztem magam, mint egy Indiana Jones filmnél - nálam ez pozitívum.
Amit még hiányoltam, az a humor, mivel az viszonylag minimális szinten van jelen. Egyértelmű poénforrásként csak Nick Frost szolgál pár perces szerepében, ezen a részen még biztosan finomítani kell, de szerencsére az alapok már le vannak rakva, a drámai részek letudva, így a második fejezetben már lazábbra vehetik a figurát az alkotók. Összességében a Tomb Raider kitűnik az adaptációk közül, mert a készítői próbáltak ragaszkodni a karakter legújabb inkarnációjához, kicsit a játékosok szemszögéből nézni a filmet és ez nagyobb részben be is jött nekik. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem volt magasan a mérce, de mostantól legalább lehet hivatkozni erre a filmre, hiszen lám, csak lehet értelmes adaptációt készíteni.
Mivel a játékvilágban is történt egy komoly változtatás Lara Croft alakjában, ezt a filmesek is követték és ezért nem egy bögyös szépségideál lett a főszereplő, hanem a tipikus szomszéd lány, Alicia Vikander, aki olyan természetesnek hat a vásznon, hogy valóban lehetne egy szimpla biciklis futár a sok közül. Lara apja 14 éves korában eltűnt és mivel nem adott életjelet magáról, a 21 éves futárlány kénytelen aláírni a megfelelő dokumentumokat, hogy megkapja örökségét. Azonban egy darabja eme vagyonnak elindítja egy útra, melynek során kénytelen lesz szembesülni a ténnyel, hogy az idősebb Croft bizony nem egy szimpla üzletember volt.
A történet nagyban merít a 2013-as videojátékos rebootból, hiszen ebben is egy japán szigeten található ereklye/monda miatt indul Croft útnak és az Endurance fedélzetén teszi mindezt. Egy hajótörés után a főhös szembetalálja magát a Trinity nevű csoporttal - ennyi elég a sztoriról, melyben szerencsére van elég töltet ahhoz, hogy kitartson a közel két órás játékidő alatt. Persze akadnak bőven laposabb részek, mikor jelentősen leül a történet és ilyenkor azért ránézünk az óránkra is, de a látvány kárpótol mindenért. A Tomb Raider ugyanis, bármennyire is próbálja a drámát előtérbe helyezni, az akcióról és a fejtörőkről szól.
A készítők próbálták játékos-szemmel nézni a projektet és ennek köszönhetően egészen látványos és a franchise-ban nem ismeretlen elemek bukkannak fel a vásznon. A két ikonikus pisztolytól kezdve a komoly segítséget jelentő csákányon át a rajongói kedvenc íjig minden megjelenik és szerencsére minden a helyén is van, azaz semmit nem erőltetnek bele a filmbe, ami nem oda való. Ez igaz a sztorira is, mely pont annyi természetfeletti öntetet kapott, amennyi éppen elég az érdeklődésünk fenntartására. A rajongókat azonban leginkább feltehetően maga Lara Croft érdekli, akit Alicia nagyon jól hoz. Bár akad kivetnivaló a játékában, a drámai részeket nem tudja még hihetően prezentálni, de amúgy nem lehet fogást találni rajta.
A többiek pedig ki is szolgálják a színésznőt, hiszen pontosan tudják, hogy ez egy Lara Croft film. Ennek köszönhetően a gonosz karaktere (a játékokból szintén ismerős Mathias Vogel) szintén elég sekélyes, bár akadnak jobb pillanatai. Ez persze Walton Goggins játékának köszönhető, aki immáron sokadszor hozza rutinból a szemétláda figurát. Persze próbáltak valamekkora mélységet, motivációt adni a szerepnek, de ez elég kevés és mindössze egyetlen jelenetben, a Larával való első találkozásuk során fejti ki a szándékait és a hátteret. Utána pedig marad a "kinyírok mindenkit, csak mert!" mentalitás, de ettől még gyűlölhető az alak és ez éppen elég most ide.
A látvány természetesen pazar és a számítógépes grafika szerencsére egyszer sem lóg ki a képből. Ugyan akadnak logikátlanságok, de ezek a játékban is benne voltak (az ezer éve ott lévő jármű éppen akkor zuhan le a szakadékba, mikor hősnőnk odaér és társai), így ezt felvetni a készítőknek elég komolytalan lenne. Azonban a film háromnegyedéig meglepően kevés az akció és a nyomozás is elég felületes, melyek már azért nagyobb problémák. Szerencsére az utolsó negyedre beindul a dolog, bár itt meg úgy éreztem magam, mint egy Indiana Jones filmnél - nálam ez pozitívum.
Amit még hiányoltam, az a humor, mivel az viszonylag minimális szinten van jelen. Egyértelmű poénforrásként csak Nick Frost szolgál pár perces szerepében, ezen a részen még biztosan finomítani kell, de szerencsére az alapok már le vannak rakva, a drámai részek letudva, így a második fejezetben már lazábbra vehetik a figurát az alkotók. Összességében a Tomb Raider kitűnik az adaptációk közül, mert a készítői próbáltak ragaszkodni a karakter legújabb inkarnációjához, kicsit a játékosok szemszögéből nézni a filmet és ez nagyobb részben be is jött nekik. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem volt magasan a mérce, de mostantól legalább lehet hivatkozni erre a filmre, hiszen lám, csak lehet értelmes adaptációt készíteni.
|
Tomb Raider (Tomb Raider) magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 118 perc, 2018 12 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező: Roar Uthaug Producer: Gary Barber, Graham King Operatőr: George Richmond Zene: Junkie XL Forgatókönyvíró: Geneva Robertson-Dworet Alicia Vikander (Lara Croft) Walton Goggins (Mathias Vogel) Hannah John-Kamen (Sophie) Dominic West (Richard Croft) Daniel Wu (Lu Ren) |
Így már korszerű polkorrekt.