Szekeres Viktor

Végre sínen A hegylakó rebootja!

Ismét hírek érkeztek a Highlander új változatáról.

A Hegylakó-rajongókat minden bizonnyal eléggé megviselte az, hogy már több, mint egy éve nem hallhattunk híreket a rebootról, most azonban kiderült, hogy a projekt nem veszett el a fejlesztési pokolnak gúnyolt folyamatban, hanem mégis lesz belőle valami. A Lionsgate ugyanis a Deadline értesülései szerint kiadta Ryan Condalnak a megbízást, aki meg is írta az új változat forgatókönyvét. A tervek szerint az előkészítés még idén megkezdődne, és természetesen a stúdió trilógiában gondolkodik.

A filmet Chad Stahelski, a kaszkadőr-koordinátorból lett rendező fogja dirigálni, akit a John Wick-széria rendezőjeként ismerhetünk. A Hegylakót egyébként 2008 óta próbálják ismét vászonra vinni, azóta, hogy a Summit Entertainment megszerezte a jogokat. Pár éve még úgy volt, hogy egy elsőfilmes rendező, bizonyos Cedric Nicolas-Troyan készítheti el a filmet, majd pedig azt szellőztették meg, hogy a stúdió Tom Cruise-t környékezte meg, hogy szálljon be a produkcióba színészként - nem főszereplőként, hanem afféle mentorként, amilyen az eredetiben Sean Connery volt.

Egyébként a Hegylakó-sorozat sosem volt kasszasiker moziban, azonban így is megért három folytatást, a filmeket pedig egy 6 évados tévésorozat követte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #13
    de miért kell látványosabbá tenni? :o
  • Zombee #12
    A 86-os Hegylakó azért annyira látványos film nem volt, hogy egy új tudna hozzátenni.
  • bmw #11
    Neeeee, nem kell....
  • Paddy #10
    Clancy Brown Kurganját nehéz lesz überelni, feltéve ha a karit is rebootolni akarják. Nehogy úgy járjunk ezzel a próbálkozással is, mint már annyi mással ezelőtt: marad a régi a reboot pedig kuka.
  • Dean Winchester #9
    gondolom költői kérdés akart lenni. de a látványvilágban tudnak valami pluszt hozzátenni....
    a technika csak fejlődött egy picit az elmúlt évek alatt....
    am nekem is a sorozat valahogy jobban bejött :D az biztos megfogom nézni ha levetítik hisz ki tudja lehet jobb lsz mint az eredeti...

    azért valljuk be a batmant is megnézi mindenki pedig 52ben is volt batman film és ezen elven azóta se kellett volna újat készíteni belőle..... :)
  • morguldae #8
    Az eredeti nagyon jó volt, minek ezt újraforgatni....
  • bunny #7
    Lehet szidni, de ha véletlen megy egy csatornán bármelyik része, valahogy mindig előtte ragadok. De lehet csak a nosztalgia faktor játszik :) Sőt, én a sorozatot is bírtam, na ezt rakjátok össze.
  • wraithLord #6
    Szerintem a 4. rész nem volt rossz. Olyan, mint egy hosszabb sorozatrész, csak ismertebb színészekkel. B-kat akciófilm. Az 1 és a 4-en kívül viszont tényleg mindegyik nagyon rossz volt. Az 5. részt már végig sem sikerült nézni, 20 perc után kinyomtam.

    De nekem az első rész sem jött be annyira, inkább a sorozatot szerettem, szóval nem zavar egy reboot. Valahogy Christopher Lambert nálam mindig a kevésbé tehetséges és rokonszenves színészek közé tartozott.
  • Zombee #5
    Az a vicces, hogy bár a sztori már logikailag sántít, de a 2-3. részek amúgy szórakoztató filmek, igazi Zs kategóriás csodák.
  • hypno #4
    Ez a három film a legjobb példa arra, hogy ha egy filmet kerek egészként készítenek el, akkor milyen izzadságszagú, amikor folytatást próbálnak készíteni hozzá.