Szekeres Viktor
Mute - A néma csapos kalandjai a Hold világában
A Netflix legújabb, nagy durranásnak szánt világpremierje a Holdat rendező Duncan Jones-tól érkezett, és Blade Runnerös látványt, valamint noiros sztorit ígér.
Hogy tetszett a Mute?
Duncan Jones a zsánerfilmek kedvelőinek új kedvenceként alapozta meg magát Hollywoodban, amikor elkészítette a Hold című filmet Sam Rockwell főszereplésével. Rögtön kapott is egy stúdiófilmet, amit más írt neki (sikerrel vette a kommersz akadályt), majd pedig rábíztak egy gigaprodukciót, a Warcraft: A kezdeteket, amibe nagyon durván beletört a bicskája, pedig védte a filmet derekasan. A 160 milliós produkció Amerikában 50 millió dollárig sem jutott el, csak a kínai 200 milliót is meghaladó bevétel javított valamit a helyzeten, de annyit nem, hogy elkészüljön a második rész, ami azért elég beszédes.
A Mute-tal, ami nagyon sokáig senkinek sem kellett (most már tudjuk, hogy miért...) Jones visszatért a szerzői műfajhoz, olyannyira, hogy a filmet a Hold spirituális folytatásaként képzelte el - mint kiderül, a két film ugyanabban a világban játszódik. A jövőbeli Berlinben zajló történet főhőse egy néma csapos, akinek eltűnik a barátnője, így hát a keresésére indul, s eközben belecsöppen a pezsgő és igen színes város éjszakai, illetve alvilági életébe.
A film kapcsán először mindenkinek a Blade Runnerre hajazó látványvilág fog szemet szúrni, csellengünk is eleget az utcán, hogy lássuk a színes-szagos, némiképp retrósan futurisztikus és nagyon európai forgatagot. Szép lassan a történetbe is beleássuk magunkat, miután felskiccelnek számunkra egy kedves lávsztorit, azonban a cselekmény csak nem akar megindulni, mindössze azt látjuk, ahogy szaporodnak a nagy furcsán és excentrikusan viselkedő, de egyébként nagyon üres és dögunalmasan prezentált karakterek, akik a saját, számunkra irreleváns pecsenyéjüket sütögetik.
Persze idővel a főhősünk elkezd nyomtól nyomig vándorolni (ez sem túl izgalmas), és a mellékszereplők üzelmei és céljai kapcsán is tisztulni kezd a kép, de addigra jó eséllyel a lelkesedésünk is alább fog hagyni a sok, sehova sem vezető, expozíciós dialógnak köszönhetően. A film első felében nem nagyon találni olyasmit, amibe kapaszkodni lehetne, ami bármilyen mértékben is érdekes, vagy legalább a figyelmet minimálisan szinten felkeltő lenne.
A Mute remek példa arra, hogy mivel jár az, amikor egy készítő teljesen szabad kezet kap és nincs fölötte semmilyen kreatív kontroll - ezt pedig ezúttal nem pozitívumként emelnénk ki. Jones teljesen elvesztette az arányérzékét, egy idő után a nézőnek óhatatlanul is az lesz az érzése, mintha egy rendezői maszturbációnak lenne szemtanúja. Látványosnak látványos a film, azonban a külsőségek, valamint az aprólékos részletek között teljesen elvész benne a tartalom.
Ezzel semmiképp sem arra célzunk, hogy nem lesz meg a Mute közönsége. Sőt, egy bizonyos réteget biztos, hogy el fog találni, a gond csak az, hogy ez a réteg nagyon szűk lesz, ugyanis még a műfaj, illetve Jones filmjeinek korábbi rajongóinak egy része is elég hamar meg fogja szakítani a streamelést, amikor rádöbben, hogy a Mute teljesen más, mint amit várt volna. Ezért nagy kár, mert volt fantázia a projektben, csak kissé közönségbarátabbá kellett volna tenni. Így pedig a végeredmény nem lehet jobb egy gyenge közepesnél, azt csak pár ötletes jelenet, illetve a lezárás húzza fel.
Kár lenne, ha egy tehetséges rendező így elveszne, mindenesetre filmjeinek minőségi tendenciája nem jó irányba mutat. Míg sok filmes az évek elteltével egyre jobb és jobb alkotásokat tesz le az asztalra, Jonesnál az IMDb-s értékelések lefele tartanak, hiszen az elismert Hold és a nagyon jól álló Forráskód után a Warcraft már hatalmas visszaesést jelent átlagosztályzat szempontjából, és akkor a Mute-ról még nem is beszéltünk, az ki tudja, hogy megáll-e 5/10 fölött...
A Mute-tal, ami nagyon sokáig senkinek sem kellett (most már tudjuk, hogy miért...) Jones visszatért a szerzői műfajhoz, olyannyira, hogy a filmet a Hold spirituális folytatásaként képzelte el - mint kiderül, a két film ugyanabban a világban játszódik. A jövőbeli Berlinben zajló történet főhőse egy néma csapos, akinek eltűnik a barátnője, így hát a keresésére indul, s eközben belecsöppen a pezsgő és igen színes város éjszakai, illetve alvilági életébe.
A film kapcsán először mindenkinek a Blade Runnerre hajazó látványvilág fog szemet szúrni, csellengünk is eleget az utcán, hogy lássuk a színes-szagos, némiképp retrósan futurisztikus és nagyon európai forgatagot. Szép lassan a történetbe is beleássuk magunkat, miután felskiccelnek számunkra egy kedves lávsztorit, azonban a cselekmény csak nem akar megindulni, mindössze azt látjuk, ahogy szaporodnak a nagy furcsán és excentrikusan viselkedő, de egyébként nagyon üres és dögunalmasan prezentált karakterek, akik a saját, számunkra irreleváns pecsenyéjüket sütögetik.
Persze idővel a főhősünk elkezd nyomtól nyomig vándorolni (ez sem túl izgalmas), és a mellékszereplők üzelmei és céljai kapcsán is tisztulni kezd a kép, de addigra jó eséllyel a lelkesedésünk is alább fog hagyni a sok, sehova sem vezető, expozíciós dialógnak köszönhetően. A film első felében nem nagyon találni olyasmit, amibe kapaszkodni lehetne, ami bármilyen mértékben is érdekes, vagy legalább a figyelmet minimálisan szinten felkeltő lenne.
A Mute remek példa arra, hogy mivel jár az, amikor egy készítő teljesen szabad kezet kap és nincs fölötte semmilyen kreatív kontroll - ezt pedig ezúttal nem pozitívumként emelnénk ki. Jones teljesen elvesztette az arányérzékét, egy idő után a nézőnek óhatatlanul is az lesz az érzése, mintha egy rendezői maszturbációnak lenne szemtanúja. Látványosnak látványos a film, azonban a külsőségek, valamint az aprólékos részletek között teljesen elvész benne a tartalom.
Ezzel semmiképp sem arra célzunk, hogy nem lesz meg a Mute közönsége. Sőt, egy bizonyos réteget biztos, hogy el fog találni, a gond csak az, hogy ez a réteg nagyon szűk lesz, ugyanis még a műfaj, illetve Jones filmjeinek korábbi rajongóinak egy része is elég hamar meg fogja szakítani a streamelést, amikor rádöbben, hogy a Mute teljesen más, mint amit várt volna. Ezért nagy kár, mert volt fantázia a projektben, csak kissé közönségbarátabbá kellett volna tenni. Így pedig a végeredmény nem lehet jobb egy gyenge közepesnél, azt csak pár ötletes jelenet, illetve a lezárás húzza fel.
Kár lenne, ha egy tehetséges rendező így elveszne, mindenesetre filmjeinek minőségi tendenciája nem jó irányba mutat. Míg sok filmes az évek elteltével egyre jobb és jobb alkotásokat tesz le az asztalra, Jonesnál az IMDb-s értékelések lefele tartanak, hiszen az elismert Hold és a nagyon jól álló Forráskód után a Warcraft már hatalmas visszaesést jelent átlagosztályzat szempontjából, és akkor a Mute-ról még nem is beszéltünk, az ki tudja, hogy megáll-e 5/10 fölött...
|
Mute
színes, amerikai krimi, 126 perc, 2018 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Duncan Jones forgatókönyvíró: Duncan Jones zeneszerző: Clint Mansell operatőr: Gary Shaw producer: Stuart Fenegan, Trevor Beattie, Colin Creighton szereplők: Alexander Skarsgård (Leo) Seyneb Saleh (Naadirah) Robert Sheehan (Luba) Paul Rudd (Cactus Bill) Justin Theroux (Duck) |
