Berta Sándor

Három területre összepontosít a Microsoft

Az ügyfelek körében töretlen népszerűségnek örvend a HoloLens készülék, amelynek már a továbbfejlesztésén dolgozhat a társaság.

Alex Kipman, a HoloLens "atyja" kitekintést adott a 2018-as esztendőre és arra, hogy melyik három területet tekintik a legfontosabbnak. Az első a vegyes valóság és a mesterséges intelligencia volt, míg a második a kiterjesztett és a virtuális valóság. Előbbinél a fizikai és a digitális világokat vegyítik úgy, hogy az emberek, helyek és dolgok függetlenek legyenek fizikai helyüktől, és interakcióba tudjanak lépni digitális párjukkal. A mesterséges intelligencia legnagyobb hajtóereje a felhő által nyújtott számítási kapacitás. Ezek akár utalásokként is felfoghatók arra, hogy az idén érkezhet a HoloLens új változata.

A Microsoft fejlesztője hozzátette, hogy a harmadik téma, amellyel az idén foglalkozni akarnak, az az úgynevezett immerzív kommunikáció. A redmondi konszern tavaly októberben vette át az Altspace VR nevű vállalatot, amely arra specializálta magát, hogy összekösse az embereket a virtuális valóságban is és így teremtse meg a "mesterséges közelséget". Kipman példaként említette, hogy ő Brazíliából származik és a családja jelentős része jelenleg is a dél-amerikai országban él. Ő pedig azt kívánja a 7 éves kislányának, hogy ugyanúgy kapcsolatba léphessen az ottani családtagjaival, mintha azok mellette lennének.

Az biztos, hogy ha a Microsoft meg akarja őrizni ezen a területen a meghatározó szerepét, akkor mindenképpen el kell készítenie a HoloLens új kiadását. Ami viszont meglepőnek nevezhető, hogy a menedzser nem tért ki a játékok területére és az Xboxszal kapcsolatban várható fejlesztésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    A Nokia volt a hololens atyja. A cikk többi részét inkább nem kommentálnám ahogy a microsoft ténykedését sem (nagyon jó helyre mentek azok az oltások a 90es években).