Berta Sándor

A BMW és a Daimler is a HERE térképére épít

A két gyártó jövőbeli járművei egyaránt a szolgáltató nagy felbontású, valós idejű térképét fogják használni.

A HERE Technologies által készített HD Live Mapot folyamatosan fejlesztik az autók szenzorai által szerzett új adatoknak köszönhetően. A HERE kamerákkal felszerelt gépkocsijai eddig félmillió kilométert tettek meg, az idén ez a szám egymillió kilométerre fog nőni. A térkép a tervek alapján várhatóan 2020-tól lesz minden piaci szereplő számára elérhető. A BMW és a Daimler most egyaránt úgy döntött, hogy hosszú távon a HD Live Map szolgáltatásra akar építeni.

A HD Live Map három rétegből áll. Az első tartalmazza az utak topológiáját, ezt a záróvonalakhoz, az egyes sávokhoz és a felül-, illetve az aluljárókhoz kapcsolódó információk egészítik ki. A második réteget az egyes sávokhoz kapcsolódó centiméteres pontosságú, valamint a geometriai adatokból képezik. Az utóbbiakhoz nagy felbontású 3D-modell is kapcsolódik. A harmadik réteg a kiegészítő információkból alakul ki; ide tartoznak például a közlekedési tábláktól és lámpáktól, továbbá a védőkorlátoktól szerzett adatok.

A megszerzett adatok dinamikusak. A rendszer maga dönti el valós időben, hogy a közlekedő autók szenzoraitól származó információk bekerülnek-e a térkép adatbázisába vagy sem, megfelelő minőségűek-e vagy sem, vagyis hozzáférhetővé válnak-e más gépkocsik számára is. Ralf Herrtwich, a HERE alelnöke kijelentette, hogy a jövő térképe öntanuló és folyamatosan frissíti magát, hogy azt tükrözze vissza, ami az utakon történik. A Daimler esetében a következő generációs Mercedes-Benz modellek férhetnek majd hozzá a valós idejű térképhez, addig a BMW járműveiben két éven belül jelenhet a HD Live Map.

A HERE egyik legnagyobb előnye, hogy márkafüggetlen adatmegosztást biztosít. Nem véletlen, hogy egyre több piaci szereplő figyel fel a vállalat megoldására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!