Szekeres Viktor

A Fekete Párduc még a vártnál is brutálisabban kezdett

Az első becslések igencsak alulbecsülték a film valódi bevételét.

Az első becslések szerint Amerikában 192 millió dolláros nyitóhétvégét produkált a Fekete Párduc, ami azt jelentette, hogy minden idők ötödik legerősebb nyitányának tulajdonosa lett, és nem csak az Amerika kapitány: Polgárháborút pipálta le az MCU-filmek közül, hanem a Bosszúállók: Ultron korát is. Akkor még kérdés volt, hogy nem minősítik-e vissza hatodiknak a filmet a végleges eredmények, mostanra viszont kiderült, hogy erről szó sincs.

A végleges eredmények ugyanis arról tanúskodnak, hogy a becslések ezúttal igencsak konzervatívak voltak, hiszen a Black Panther valójában 201,7 milliós nyitányt produkált, vagyis a filmtörténelem ötödik olyan filmje lett, melynek összejött a 200 millió dollár egyetlen hétvégén. Ezzel úgy tűnik, hogy a hosszú hétvégére (Amerikában a hétfő is ünnep) kivetítve 235 millió dollárral kell számolnunk, ami már minden idők harmadik legjobb 4 napos kezdése - a Jurassic Worldnek 234,1 millió jött össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!