Szekeres Viktor

A Fekete párducé lesz minden idők egyik legnagyobb kezdőbevétele

Hihetetlen, hogy mekkora az érdeklődés a Marvel stúdió új filmje iránt.

Mivel Marvel-film, így adott volt, hogy a Fekete Párduc (Black Panther) sok embert fog érdekelni, de még egy hónapja sem lehetett fogalmunk arról, hogy ekkora lesz az érdeklődés iránta. Jelen állás szerint a film a két legutóbbi Star Wars-trilógiaepizód, a két Bosszúállók, valamint a Jurassic World mögött minden idők hatodik legerősebb nyitóhétvégéjét produkálhatja.

A Fekete Párduc a premier előtti vetítések során csütörtök este 25,2 millió dollár bevételre tett szert Amerikában, ami majdnem kétszerese annak, amit a februári rekordot 132 milliós nyitánnyal tartó Deadpool teljesítménye volt két éve. És ez a kezdés az Amerika kapitány 3 25 milliójánál is nagyobb, sőt, a Bosszúállók 2 27,6 milliójától sem sokkal marad el, ami mindenképp valószínűsíti a legalább 180 millió dolláros első hétvégi bevételt. Ami azért is nagy dolog, mert a januári előrejelzések során még csak 100-120 milliós kezdés nézett ki a filmnek. A Disney 150 milliós startot becsül jelenleg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paddy #1
    Néhány előrejelzés alapján a film inkább hajlik a közepes kategóriába, a karaktert nem tudták szerethetőbbé tenni. Ez alapján elképzelhető egy erős nyitás után egy komolyabb bevételcsökkenés?