MTI

A világ legtávolabbi víze is tele van műanyaghulladékkal

A világ legtávolabbi vizeiben is meglepően magas a mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék előfordulási aránya - állapították meg szakemberek, akik a világon elsőként gyűjtöttek és elemeztek adatokat az óceánok eddig felderítetlen régióinak egy részéből.

A kutatók az Indiai-óceán déli részének középső térségéből, a déli szélesség 45,5 fokánál gyűjtöttek mintákat egy kutatóhajóval a Volvo Ocean Race nevű vitorlás földkerülő verseny keretében - olvasható a The Guardian című brit lap honlapján. A minták elemzését végző Sören Gutekunst, a németországi Kielben működő Geomar Helmholtz Óceánkutató Központ munkatársa szerint a vizsgálatok 42 mikroműanyag-szemcsét mutattak ki köbméterenként, ami a terület távoliságát tekintve igencsak meglepő eredmény.

"Erről a szélsőségesen távoli területről soha ezelőtt nem gyűjtöttünk még mikroműanyagokra vonatkozó adatokat, és amit találtunk, az viszonylag magas előfordulási arány" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy a friss eredmények révén jóval összetettebb képet kaphatnak arról, hogy mi történik a mikroműanyagokkal az óceánban. Gutekunst szerint az óceánokban lévő mikroműanyagok - a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származó mikroméretű műanyagszemcsék - kutatása még gyerekcipőben jár. A tudósok az általuk vélt mennyiség mindössze 1 százalékát tárták fel eddig.


A friss adatok Európa észak-atlanti és földközi-tengeri partvonalánál mutatták a legmagasabb mikroműanyag-koncentrációt: 180-307 mikroműanyag-szemcsét köbméterenként. Ugyancsak magas értéket mértek Fokvárosnál (152 mikroműanyag köbméterenként) és az ausztrál partoknál (114-115 mikroműanyag köbméterenként). Jelenleg évente több mint 8 millió tonna műanyaghulladék kerül a világ óceánjaiba. Közelmúltbeli tanulmányok kimutatták, hogy több milliárdnyi műanyaghulladék-darabka akad fenn a korallzátonyokon, tovább súlyosbítva a virágállatok helyzetét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Predatorrr #1
    Megfulladunk a műanyagban :/