Gyurkity Péter

Már jövőre jönnek az 5G-telefonok

Több nagyobb gyártó is alkalmazná a Qualcomm új modemjét.

A Broadcom ajánlatait több alkalommal is visszautasító, valamint az Apple-lel éppen bírósági csatározásban résztvevő Qualcomm egyszerre két érdekes bejelentést is tett a napokban, amelyek az 5G közeljövőben történő bevezetésével kapcsolatos. Ebből kiderül, hogy már 2019 folyamán befuthatnak az első kompatibilis telefonok.

A szabvány végleges formáját ugyan még mindig nem érte el, az első változat azonban már a tavalyi év végén felbukkant. Többek között erre támaszkodva dolgozik a Qualcomm saját első ilyen modemjén, amely az X50 típusjelzést kapta meg, ez pedig a jelek szerint meglehetősen nagy érdeklődésre számíthat a jól ismert telefongyártók részéről. A hivatalos bejelentés szerint olyan nevek érdeklődnek az új komponens iránt, mint az LG, a Sony Mobile, az Asus, a HTC, a Xiaomi, a ZTE, valamint a Netgear, ezen cégek pedig már 2019-ben piacra dobnának olyan telefonokat, amelyek az említett modemre támaszkodnának.

Persze az 5G-modem beépítése nem sokat ér a szolgáltatók támogatása nélkül, hiszen ehhez először is az új platformra épülő hálózatok kiépítésére lenne szükség. Ezzel nyilván mindenki tisztában van, ezt mutatja, hogy a Qualcomm másik közleménye már a szolgáltatók együttműködéséről szól, ezen partneri kapcsolat révén ugyanis összesen 18 nagy cég teszteli majd a technológiát, mégpedig ugyanezen modem alkalmazásával. Az amerikai T-Mobile ugyan nem szerepel a listán, az említett per miatt az Apple is hiányzik innen, a Deutsche Telekom viszont már felbukkan itt, mint ahogy a Vodafone, a Telstra, valamint a China Mobile is csatlakozik a programhoz.

Időközben a Snapdragon 670 chipről is megjelent néhány információ, amelynek alapján arra számíthatunk, hogy 2 erősebb mag mellett 6 visszafogottabb egység kap majd helyet a burkolat alatt. Az új fejlesztés várhatóan az MWC alatt mutatkozik majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #1
    Már nagyon várom őket,mert lehet róluk a 6G-re fejleszteni :)