Ötvös Tibor

Metro Exodus - jelentős változások várhatók a játékmenetben

A 4A Games jelentős változtatásokat eszközöl a Metro-sorozat harmadik részében és ezeket most a sajtónak is megmutatták.

A Metro 2033 és Last Light szép rajongótáborral rendelkeznek és persze a bejáratott játékmeneti elemek miatt sokan attól tartottak, hogy az Exodus, a harmadik fejezet sem hoz túl nagy újdonságot a szériába. Szerencsére azonban a 4A Games mer újítani és a Game Informer előzetese alapján bizony jelentős változtatásokat eszközölnek a játékmenet tekintetében. Rögtön sorba is vesszük ezeket.

A legfontosabb, hogy búcsút inthetünk a moszkvai metrójáratoknak, az Exodus ugyanis a szabadba viszi ki a játékos által irányított Artyom karakterét, a nejét Annát és a csapat többi tagját is. Így jóval nagyobb területet kapunk és szabadabban járhatjuk be az erőd részeket. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy nem egy nyitott világú programról van szó, hiszen igazából csak különböző szakaszokat kapunk, ahol a küldetéseknek köszönhetően elég sok helyre eljuthatunk. Azonban ha egy területről elmentünk, oda vissza többé már nem térhetünk.

Véget ért a lőszer-kereskedelem is, hiszen belép helyette a Fallout vagy bármely más poszt-apokaliptikus játékban használt rendszer, azaz a területen mászkálva tudunk majd átkutatni különböző szemétdombokat és elhagyott eszközöket, autókat és azokban találhatunk használható dolgokat. A harcrendszer is változik. Már választhatunk a halálos vagy "csupán" bénító támadások között és minden egyes támadás egyedi animációt kapott - attól függően, milyen fegyvert használunk.



Az életek megkímélése egyébként még jól is jöhet, hiszen ha egy frakció tagjait elkezdjük kiirtani, akkor elég keményen elkezdenek vadászni ránk. Ha azonban csak alszanak egyet, akkor elismerhetik a képességeinket és harctudásunkat és még akár jó viszonyt is ápolhatunk velük. A bázisunk ezúttal már mobilis lesz, hiszen a The Aurora egy vonat és ez lesz hőseink új központja. Nem csupán a vonatot vezethetjük majd, hiszen kapunk még számos irányítható járművet - bár a készítők eddig csak egy vitorlást mutattak be.

A 2033 és a Last Light pár nap eseményeit tömörítette egybe, az Exodus azonban közel egy évet mutat be, szóval valóban egészen hosszú cselekményre számíthatunk. A fegyvereket tekintve most már elég sok kiegészítőt vásárolhatunk, melyeket ha nem akarunk már használni az adott fegyveren, azt leszerelhetjük és felcsatolhatjuk egy másikra. Azonban figyelni kell a fegyvereinkre, hiszen ha nem tisztítjuk meg őket a megfelelő időben, akkor előbb-utóbb elromlanak és nem használhatjuk őket.

A mellékküldetésekről már volt szó és ezek természetesen tetszőlegesen teljesíthetők. Ennél fontosabb, hogy ismét számos csoporttal, közösséggel találkozhatunk, melyek többsége erőszakos és nem az "élni és élni hagyni" elvet követik. A Metro Exodus elméletileg az idén jelenik meg és láthatóan a 4A Games szeretne valódi változtatásokat eszközölni a játékban, melyeket mi örömmel várunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AcsMarci #1
    Akkor miért nem csinálnak egy teljesen új játékot? Így pont a lényeget veszik el. Illetve a lényegesebb elemeket. Mellesleg megjegyezném, hogy Atryom meghalt az előző részben...most meg feltámad? A Metro-nak sok rajogólya volt - köztük én is - , és teljesen úgy érzem, hogy ez az új "Metro" nem fog szólni semmi másról, csak hogy minket lehuzzanak.