Szekeres Viktor

Több új Star Wars-sorozat is készül

A Disney Star Wars-ügyben továbbra is nyomja a gázpedált.

Azt tudtuk, hogy lesz élőszereplős Star Wars-sorozat. Azt is sejtettük, hogy a jelenlegi két futó széria mellé, valamint a véget érő Star Wars Rebels helyére új animációs sorozat fog érkezni. De konkrétumokról még nem nagyon volt szó. Sőt, még most sincs, azonban Bob Iger, a Disney elnök-vezérigazgatója remek hírrel szolgált tegnap a rajongóknak. Iger ugyanis elárulta, hogy "néhány" Csillagok háborúja-széria fejlesztése folyik jelenleg.

Vagyis nem egy, de talán nem is két, hanem még több új SW-sorozat érkezhet meg a közeljövőben. A fejlesztés persze nem jelenti bizonyosságot, de jó esély van ezek elkészültére. A szériák otthona pedig természetesen a Disney nemsokára elindításra kerülő streaming szolgáltatása lenne. Iger egyébként az is megígérte, hogy az egyik tervezett sorozatról nemsokára leránthatják a leplet, ugyanis a közeljövőben megköttetnek a megfelelő szerződések.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #7
    "nem volt halott, rengeteg konyv, kepregeny, jatek keszult,"

    Téves. Abból SEMMI SE canon ! Ismét csak hála Lucas barátunknak. Tojt rá, hogy ki milyen (silány vagy zseniális) könyvet ír hozzá, amíg tejel neki. Mert az mind csak "usermade" badarság, és NEM a SW univerzum része.
    De még az általa készített játékok se, úgy mellesleg. Kizárólag a filmek.

    Szóval de, a SW univ (tetsz)halott volt. Most meg épp félrekezelik.
  • cateran #6
    "a. Amíg nem adták el a Disney-nek, addig halott volt az SW."

    Mar megint hulye vagy, de megszoktuk..Termeszetesen nem volt halott, rengeteg konyv, kepregeny, jatek keszult, amig te a tescos szatyrodban eldegeltel...
    Aztan jott a Disney es oles leptekkel elindult a Nexus6 altal felvazolt uton....
  • NEXUS6 #5
    Ideje lenne egy ribűtnek! :)
    Amiben az összes idegen létformát transzneműek játszanák, akik közül minden egyes főszereplő minimum egyet le is smárolna. Dartvéder nő lenne, a császár pedig egy lelki és szekszuális identitás válsággal kűzdő fehér srác, aki a végére szerelmes lenne egy feketébe, és így kapna egy alteros befejezést az eredeti trilógia, amiből egyedül az ewokokat hoznák át.
    EÍmellett minden 10 percben látványosan és indokolatlanul felrobbanna valami, a korábbi részek kemény technokrata világát felváltaná egy zöldebb. Mindenhol szélerőművek, meg könnyű szerkezetes zöld házak lennének. A film szürke kékes, és földszínű színvilágát felváltaná egy sokkal színesebb, vidámabb. A Jedik ruhája természetesen szivárványszínű lenne., a fénykard is, a gonoszoké maradna fekete és fehér, de pepita mintában. Az erőről szóló részek egyértelműen a természetről szóló harmóniáról szólnának és a világos oldal így értelem szerűen nem annyira kék, hanem egyértelműen zöld színű lenne.

    XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.02.08. 13:23:11
  • mrzed001 #4
    Vicces, mert szerintem (meg a SW fanek többsége szerint) már 10 évvel a Jedi visszatér után meg kellett volna vonni az összes SW jogot Lucastól.
    Mennyit is kellett várni az EP1-re? És milyen szánalmasan silány is lett ?

    Na az meg örök düh, hogy nem volt képes filmre vinni a Thrawn trilógiát.
  • zetortraktor #2
    Ja. Amíg nem adták el a Disney-nek, addig halott volt az SW. Volt egy rajzfilm-sorozat. Amióta eladták, azóta lett 3 film, 3 új animációs sorozat, készül még 3 film, plusz két új filmsorozat, és legalább 3 élőszereplős sorozat. Arról nem is beszélve, hogy mennyi más platformon megjelent az SW nagyobb súllyel. Jött egy csomó társasjáték, játék, képregény, könyv, stb.

    Kár volt. Irigyek vagyunk?
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2018.02.08. 09:36:51
  • bmw #1
    Kar volt eladni a Disney-nek..... sorra jonnek a szarabnal szarabb reszek...