MTI

Negyvenmilliós szerzői jogsértéssel vádolnak egy férfit

Szerzői jogsértéssel vádol a Fővárosi Főügyészség egy férfit, aki negyvenmillió forintot keresett azzal, hogy jogvédett műveket tett jogellenesen hozzáférhetővé az interneten - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a 39 éves férfi 2009 és 2015 között mintegy háromezer filmalkotást, több mint ezer zeneművet, valamit csaknem 450 védett szoftvert tett elérhetővé a honlapján, ezek letöltéséért a felhasználók havidíjat fizettek. A vádlott azért, hogy őt ne lehessen összefüggésbe hozni a jogellenes cselekménnyel, több embert rávett arra, hogy a saját nevükben bankszámlát nyissanak, majd a számlanyitást követően a banki iratokat és a számlához hozzáférést biztosító bankkártyát adják át neki. A számlanyitásért a vádlott 5-10 ezer forint közötti összeget fizetett.

A felhasználóknak a weboldalon megadott bankszámlaszámokra kellett befizetniük a havidíjat, amely megfizetése után a honlapra feltöltött adattartalom egy hónapon keresztül letölthetővé vált. A Fővárosi Főügyészség a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői jogsértéssel vádolja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!