Gyurkity Péter

Veszteséges a Gorilla Glass gyártója

Jól jött az üveg hátlapok megjelenése, rengeteget fektetnek az új gyártósorokba.

A Corning elsősorban a speciális anyagok kapcsán, ezen belül is a Gorilla Glass névre keresztelt kijelzővédő rétegeken keresztül számít ismert névnek a hordozható kütyük vásárlóinak körében. A tavalyi kirobbanó formát most nettó veszteség követte, ez azonban további növekedést vetít előre, szó sincs tehát visszaesésről.

A cég a napokban tette közzé friss pénzügyi adatait, amelyek az utolsó negyedéves és a teljes évre vetített számokat is megmutatják nekünk. Ebből kiderül, hogy a 2016-os 3,6 milliárd dolláros nettó profit után tavaly csaknem 500 millió dollárt veszítettek, ez azonban nem a forgalom lassulását jelzi. Éppen ellenkezőleg, a negatív eredmény a hatalmas befektetések miatt jelent meg, itt ugyanis 23 különböző projekt fellendítésébe öltek nagy összegeket, ennek részeként pedig 11 új gyártósor kiépítésén is dolgoznak, ami nyilván komoly kiadást jelentett számukra – és jelent még az idei év első felében is.

A meglévő 5 különböző üzletág közül a kijelzőtechnológiákra és az optikai kommunikációra fókuszáló két részleg söpörte be a legnagyobb bevételt (sorrendben 928 és 745 millió dollárt), míg a Life Sciences néven futó divízió eredménye volt a legalacsonyabb. A különleges anyagokra koncentráló csoport (amely tartalmazza a Gorilla Glass rétegeket is, valamint az ebből származó bevételt) az ünnepi időszakban 25 százalékkal bővült az őszhöz képest, ami elsősorban az üveg hátlapok terjedésének volt köszönhető. Ez várhatóan az idei évben is folytatódik, így további javulásra számítanak.

Az említett befektetések erre jönnek majd rá, vagyis a kapacitás kibővülésével a második félévben ismét megugorhat az eredmény – tekintettel az okostelefonok szegmensében mutatkozó vásárlói igényekre, ezzel valószínűleg jövőre sem lesz gond.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #2
    Ha torik a Gorilla glass akkor kicsereli a tulaj, ha karcolodik akkor inkabb hagyja.
    Szoval a gyarto szempontjabol az latszik, hogy az utcan mindenki csillogo telefont mutogat, mert vagy nem karcos, vagy torott es kicserelt.
  • kvp #1
    Nagyon jok ezek az anyagok, csak nemhogy dragak, de meg torkenyek is. Egy sima lexan elolap nem olyan szep csillogo, vedofolia nelkul meg karcolodik is, de nagyon nehezen torik. A regi Ericsson telefonokon is ilyen volt. (raadasul jo vastag)

    Egyebkent megneztem es kiderult hogy az utobbi idoben kezembe kerult Alcatel, Sony es Lenovo telefonok pont mind japan Asahi gyartasu uveggel keszultek. Ez egy hajlekony uveg, ami erohatas hatasara elhajlik. Ezek szerint ezert fenyes es mellekesen nehezen toro mindegyik kijelzo... (viszont az Apple es a Samsung gorillat hasznal)