Berta Sándor

Több ezer Fiatot épít át önvezetővé a Waymo

Az Alphabet leányvállalata ki akarja építeni a robotautó-flottáját.

A Waymo úgy döntött, hogy a Fiat Chrysler több ezer gépkocsiját építi át önállóan közlekedő járművé, amelyeket aztán tavasztól az arizonai Phoenix lakosainak kínálna fel használatra. A gyártó közölte, hogy az átalakított autókat a világ első robotgépkocsi-flottájának keretében fogják alkalmazni. A Fiat Chrysler azt nem árulta el, hogy hány járművet alakítanak át és azok mikortól kerülnek forgalomba. A társaság eddig 600 Chrysler Pacifica modellt szállított az Alphabet leányvállalatának. A Fiat Chrysler és a Waymo az átalakítást közösen végzik egy Detroit melletti helyen, s mindegyik járműbe a Waymo különleges hardvereit és fedélzeti számítógépes rendszerét építik be.

A projekt komoly befektetés, hiszen az ágazatból kiszivárgott információk alapján egy gyári új modell robotautóvá való átépítésének költsége simán elérheti a félmillió dollárt is. A két fél sosem árulta el a pontos költségeket. John Kfracik, a Waymo vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy azáltal, hogy létrehozzák a világ első teljesen önállóan közlekedő gépkocsi-flottáját, a kutatás és fejlesztéstől eljutottak a mindennapi működéshez.

Az már 2016 májusában kiderült, hogy a Google és a Fiat Chrysler közösen épít önvezető járművet. Akkor dőlt el az is, hogy a kiválasztott modell a 2017-es Chrysler Pacifica típusú hibridautó lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #3
    Hát az sem sokkal biztonságosabb, párszáz millisec lag azért érdekes dolgokat tud művelni... :D
  • Ender Wiggin #2
    A Waymo redszere mikor átadja az irányítást a sofőrnek, túlnyomó részben software és hardware discrepancy-ra hivatkozik a 2017-es jelentés szerint. Nem valami bíztató. És 500 ezer dollár átépíteni egy autót? Ez valami vicc?
  • NEXUS6 #1
    Azért így mindjárt más: Vésztávirányító pilóta
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.02.01. 20:58:20