Berta Sándor

Holland bankokat értek kiber­támadások

Az akciók a három legnagyobb holland pénzintézet ellen irányultak és időszakosan még az online banki szolgáltatások is elérhetetlenné váltak.

Andre Karels, a helyi adóhivatal szóvivője kijelentette, hogy az internetes szolgáltatásaikat 10 perc után helyre tudták állítani. A helyi bankok esetében viszont a probléma sokkal tovább fennállt. A legnagyobb holland hitelintézetnek számító ING-t egy elosztott túlterheléses támadás (Distributed Denial of Service, DDoS) érte, míg a harmadik legnagyobb helyi bank, az ABN Amro ellen hét ilyen akció irányult. Az utóbbiak közül háromra a múlt hétvégén került sor. Az ország második legnagyobb pénzintézetének minősülő Rabobank szóvivője, Margo van Wijgerden azt nyilatkozta, hogy helyi idő szerint hétfőn 9 óra 10 perctől időszakosan nem tudtak online banki szolgáltatásokat kínálni.

A támadások miatt az ING honlapja elérhetetlenné vált és az internetes banki szolgáltatások esetében is komoly fennakadások voltak. Az ABN Amro pedig arról számolt be, hogy voltak problémák, de mindegyik szolgáltatást sikerült rövid idő múlva teljesen helyreállítani.

A hitelintézetek a támadássorozat után különösen óvatossá váltak. Azt az összes bank hangsúlyozta, hogy érzékeny vagy fontos adatok nem kerültek veszélybe és nem tűntek el. A holland központi bank szóvivője közölte, hogy az ilyen akciók egyáltalán nem számítanak szokatlannak, hanem sajnos 2018-ban ez a valóság. Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy az egyes támadások között volt-e összefüggés vagy sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #1
    Brühühű.
    Szegenyek.
    Dobjunk nekik ossze az adonkbol mentocsomagot, hogy vehessenek a szaharara is jachtot.