Gyurkity Péter

Február 6-án indulhat a Falcon Heavy

Még szükség van az engedélyekre és az utolsó simításokra.

Néhány nappal ezelőtt arról írtunk, hogy elmaradt a SpaceX új rakétájának fontos tesztje, ezt először logisztikai és biztonsági problémák, utána pedig az amerikai kormányzat rövid ideig tartó leállása hátráltatta. Nem sokkal később végrehajtották a kísérletet, így végre valóban jöhet az első fellövés.

Maga Elon Musk közölte, hogy február 6-án kerítenének sort a startra, a következő napot hagyva meg biztonsági tartaléknak, amennyiben ismét halasztást kénytelenek elrendelni. A pontos időpontról ekkor még nem beszéltek, ám más dokumentumokból kiderült, hogy keleti parti idő szerint délután 1 órát követően jelöltek ki egy 3 órán keresztül tartó fellövési periódust, ami persze önmagában még nem garancia semmire. Érdekes módon a fellövési engedélyek is hiányoznak az új típus esetében, ezt azonban az illetékes amerikai szervek már máskor is mindössze néhány nappal a fontos esemény előtt adták ki az érintett cégnek, így ez valószínűleg nem lesz majd akadály.

Azt még nem tudjuk, hogy a Tesla Roadster valóban helyet kap-e a rakétán, mint az első fontos rakomány. Musk ígérete szerint egy ilyen autót küldenének a Marshoz a Falcon Heavy rakétával, a hangsúly azonban természetesen magán az első fellövésen van, amely a cégvezető szerint is könnyen hatalmas robbanásban végződhet. Az eseményre a floridai Kennedy Űrközpont 39A jelzésű kilövőállásában kerülne sor, a hatodikai dátum pedig éppen egy hetet hagyna nekik, hogy felkészüljenek az utolsó lépésekre a január 30-ra kitűzött újabb Falcon 9 fellövés után – ez a Complex 40 névre keresztelt szomszédos helyszínről indulna, a GovSat-1 kommunikációs műholddal.

Az eredeti hírben az új-zélandi Rocket Lab sorrendben második fellövéséről is beszámoltunk, ez utóbbi kapcsán most több kritikus hang is megszólalt. A cég egy csillogó ál-műholdat állított ugyanis pályára, amely a szakemberek egy része szerint emiatt zavarhatja az ő munkájukat, így a végeredményt nemes egyszerűséggel űrgraffitiként állítják be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #3
    Az engedélyeket megkapták, abban külön kitérnek a Tesla roadster-re mint hasznos teherre. holnap megkísérelik az indítást.
  • Vamp17 #2
    Errol a Stalker jutott eszembe (A könyv, Piknik az árokparton)
  • Sequoyah #1
    Vajon ha egyszer majd tenyleg lezuhan egy UFO, vagy az urben raakadunk egyre szemelyzet nelkul, es egy teljesen random rakomanyt talalunk rajta, vajon erteni fogjuk hogy mirol is van szo?
    Vajon esz nelkul kutatni fogjuk hogy milyen urbeli funkcioja lehet az eszkoznek, vagy rajovunk, hogy csak az urhajoert felelos foldonkivuli vallalkozo masik teljesen fuggetlen vallalkozasanak a reklamja?