Szekeres Viktor
68 lepedő - Mocskos trash móka
Adott egy pörgős, vicces, nagyon erőszakos és piszok szórakoztató film, mégsem foglalkozik vele senki. Hogy miért? Mert sokakat még mindig a reklámok irányítanak.
Hogy tetszett a 68 leped??
Vannak filmek, amikről tudni lehet, hogy ha nagyobb csinnadrattával forgatták volna őket, esetleg sztárokkal, akkor kifejezetten sikeresek, vagy legalábbis közönségkedvencek lennének. Azonban mivel ezek egy része kevés pénzből, kisebb nevekkel készül el, és még erős reklámtámogatást sem kap, így nagyon kevesen veszik észre őket. És lehet hibáztatni a forgalmazót vagy a gyártót, hogy nem fordítanak túl sok forrást a marketingre, valójában csak és kizárólag a néző a ludas.
Egyrészt azért, mert aki a legjobb döntést akarja hozni, annak minimális befektetés megnézni a hét összes premierfilmjének (általában 3-8 van) a sztoriját és/vagy fogadtatását és/vagy előzetesét, másrészt pedig meg a többség még mindig automatikusan tovább lép azon filmeken, amikben nincsenek sztárok, amik nem ismert IP-n alapulnak (adaptációk, rebootok vagy feldolgozások), illetve amik nem kerülnek kiemelésre a díjátadókon. Ergó, ha ezeken kívül nincs személyes ajánlás, akkor számukra egy film nem létezik.
A fentiekkel minden bizonnyal mindenki egyetért, hiszen ez általános alapigazság: kivétel nélküli tudunk mondani olyan kedvenceket az elmúlt évekből, amikre nem sokan figyeltek fel, és az is ugyanúgy igaz, hogy a magukat a mezei filmnézők fölé képzelő tudálékos kritikusok, illetve ún. "ínyencek" mellett is simán elmehetnek gyöngyszemek csak azért, mert képtelenség minden jól sikerült alkotást megtekinteni. Szerencsére a 68 lepedőt már nyáron bemutatták Amerikában, sőt, előtte is végigjárt pár fesztivált, így pontosan tudtuk róla egy ideje, hogy nézős film lesz.
Még akkor is, ha nem a története fogja megváltani a világot, hiszen arról van szó, hogy egy csóró párocska úgy dönt, hogy kirabol egy gazdagembert - kőkemény 68 ezer dollárt terveznek zsákmányolni, mert úgy vélik, hogy számukra ez elég lesz arra, hogy megalapozzák közös életüket. Ahogy ez lenni szokott (kizárt, hogy bárkit is meglepjen a dolog, ezért lőjük el), az akció nem úgy alakul, ahogy azt eltervezték, és onnantól kezdve már csak őrült rohanás, menekülés és üldözés vár rájuk, miközben végtagcsonkolás, fejlefűrészelés és tökönlövés szegélyezi útjukat. De közel sem úgy és olyan körülmények között, ahogy azt a fenti zanza alapján elképzelné az embert.
A tipikusnak tűnő alapsztori ellenére ugyanis a 68 lepedő közel sem kiszámítható, szó sincs arról, hogy egy Bonnie és Clyde-parafrázist kapnánk. Már eleve az akció is másképp siklik félre, mint ahogy arra gondolnánk, és utána, ahogy rájövünk, hogy milyen főszereplőkkel is van dolgunk, úgy válik egyre betegebbé és elborultabbá az utazás, ami mindössze egy éjszakát és egy nappalt ölel fel.
A road movie-s jelleg eleve remek dinamikát kölcsönöz a filmnek, de a prímet a bemutatott karakterek viszik el, akik elég nagy arányban a pszichopaták vagy egyéb aljanép, white trash arcok. A trash egyébként a tartalomra is igaz lehet a brutalitás és az abszurditás foka, értelemszerűen sokaknak (a korai) Quentin Tarantino is eszébe juthat a látottakról, és az öntudatos (és nem teljesen komplett) nőket a középpontba helyez sztoriról.
A 68 lepedő remek szórakozás, persze a mocskosabb fajtából. Aki nem bírja az erőszakos vagy az átlagember által sokszor betegnek titulált, már-már grindhouse-közeli megoldásokat, az messze kerülje el, ezúttal a 18-as karika jogos. Persze mondjuk mindezt annak ellenére, hogy azért nem kell túlságosan szélsőséges darabra számítanunk, egyszerűen csak szívesen sokkol némelyik húzásával a film, de mindvégig megmarad fogyaszthatónak és közönségbarátnak. A 68 lepedő nem titkolt szándéka, hogy kultfilm váljon belőle, de ahhoz talán egy fokkal több kellett volna.
Egyrészt azért, mert aki a legjobb döntést akarja hozni, annak minimális befektetés megnézni a hét összes premierfilmjének (általában 3-8 van) a sztoriját és/vagy fogadtatását és/vagy előzetesét, másrészt pedig meg a többség még mindig automatikusan tovább lép azon filmeken, amikben nincsenek sztárok, amik nem ismert IP-n alapulnak (adaptációk, rebootok vagy feldolgozások), illetve amik nem kerülnek kiemelésre a díjátadókon. Ergó, ha ezeken kívül nincs személyes ajánlás, akkor számukra egy film nem létezik.
A fentiekkel minden bizonnyal mindenki egyetért, hiszen ez általános alapigazság: kivétel nélküli tudunk mondani olyan kedvenceket az elmúlt évekből, amikre nem sokan figyeltek fel, és az is ugyanúgy igaz, hogy a magukat a mezei filmnézők fölé képzelő tudálékos kritikusok, illetve ún. "ínyencek" mellett is simán elmehetnek gyöngyszemek csak azért, mert képtelenség minden jól sikerült alkotást megtekinteni. Szerencsére a 68 lepedőt már nyáron bemutatták Amerikában, sőt, előtte is végigjárt pár fesztivált, így pontosan tudtuk róla egy ideje, hogy nézős film lesz.
Még akkor is, ha nem a története fogja megváltani a világot, hiszen arról van szó, hogy egy csóró párocska úgy dönt, hogy kirabol egy gazdagembert - kőkemény 68 ezer dollárt terveznek zsákmányolni, mert úgy vélik, hogy számukra ez elég lesz arra, hogy megalapozzák közös életüket. Ahogy ez lenni szokott (kizárt, hogy bárkit is meglepjen a dolog, ezért lőjük el), az akció nem úgy alakul, ahogy azt eltervezték, és onnantól kezdve már csak őrült rohanás, menekülés és üldözés vár rájuk, miközben végtagcsonkolás, fejlefűrészelés és tökönlövés szegélyezi útjukat. De közel sem úgy és olyan körülmények között, ahogy azt a fenti zanza alapján elképzelné az embert.
A tipikusnak tűnő alapsztori ellenére ugyanis a 68 lepedő közel sem kiszámítható, szó sincs arról, hogy egy Bonnie és Clyde-parafrázist kapnánk. Már eleve az akció is másképp siklik félre, mint ahogy arra gondolnánk, és utána, ahogy rájövünk, hogy milyen főszereplőkkel is van dolgunk, úgy válik egyre betegebbé és elborultabbá az utazás, ami mindössze egy éjszakát és egy nappalt ölel fel.
A road movie-s jelleg eleve remek dinamikát kölcsönöz a filmnek, de a prímet a bemutatott karakterek viszik el, akik elég nagy arányban a pszichopaták vagy egyéb aljanép, white trash arcok. A trash egyébként a tartalomra is igaz lehet a brutalitás és az abszurditás foka, értelemszerűen sokaknak (a korai) Quentin Tarantino is eszébe juthat a látottakról, és az öntudatos (és nem teljesen komplett) nőket a középpontba helyez sztoriról.
A 68 lepedő remek szórakozás, persze a mocskosabb fajtából. Aki nem bírja az erőszakos vagy az átlagember által sokszor betegnek titulált, már-már grindhouse-közeli megoldásokat, az messze kerülje el, ezúttal a 18-as karika jogos. Persze mondjuk mindezt annak ellenére, hogy azért nem kell túlságosan szélsőséges darabra számítanunk, egyszerűen csak szívesen sokkol némelyik húzásával a film, de mindvégig megmarad fogyaszthatónak és közönségbarátnak. A 68 lepedő nem titkolt szándéka, hogy kultfilm váljon belőle, de ahhoz talán egy fokkal több kellett volna.
|
68 lepedő (68 Kills)
feliratos, amerikai bűnügyi komédia, 93 perc, 2017 18 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Trent Haaga forgatókönyvíró: Trent Haaga zeneszerző: James Griffiths Haim és Frank Ilfman fényképezte: Needham B. Smith producer: David Lawson Jr., Bob Portal, Travis Stevens szereplők: Matthew Gray Gubler (Chip) AnnaLynne McCord (Liza) Alisha Boe (Violet) Sheila Vand (Monica) |
