Szekeres Viktor

Idén talán végre összejöhet az új Magnum-tévésorozat

Ősszel lehet, hogy ismét Magnum-tévésorozatot nézhetünk.

A Hawaii Five-0 és a MacGyver, vagy akár a Halálos fegyver rebootjának sikere nagyon jól mutatja, hogy a közönség nagyon szívesen nézi ismét régi sorozatokból, illetve filmekből ismert karaktereit új formában, már persze, ha megfelelő a tálalás, hiszen minden sikerre jut három bukás is. És most jó esély van arra, hogy Magnum is ismét nyomozhat, hiszen pont a Hawaii Five-0 és a MacGyver rebootjának készítője, Peter Lenkov próbálkozik meg azzal, hogy visszahozza a krimisorozatot. A pilot forgatókönyvének megírásába Eric Guggenheim segített be neki.

A pilotot egyébként a CBS csatorna rendelte, ami azt jelenti, hogy áprilisban forgatják, és májusban eldöntik, hogy elindítják-e ősszel a sorozatot. A tavalyelőtti, ABC-s próbálkozás után, melynek a főszereplője Magnum lánya lett volna (az eredeti sorozatban is feltűnt Lily a történet szerint Hawaiira utazott volna, hogy átvegye apja magánnyomozó irodáját), itt ismét férfi főszereplőben, háborús veteránban gondolkoznak, aki két barátja segítségével dolgozik, valamint egy bizonyos Juliet Higginsszel, aki egykoron MI6-os kém volt. Tom Selleck áldását adta a rebootra, azonban abban nem fog részt venni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #4
    De nem ugyanazt akarják megismételni, csak a nevet meglovagolni (/meglovagolva csinálni valami hasonlóan emlékezeteset). Nem úgy kell felfogni, hogy ugyanazt akarják lenyomni a torkodon az eredeti színészek nélkül.

    Csak lopják a nevet és a koncepció újrahasznosítható és trademark jegyeit, hogy kapjon egy kis hátszelet az új sorozat. Aztán vagy sikerül a maga jogán is elérni valamit (tehát pl. saját trademark karaktereket növeszteni - a "női Higgins"-ből vajon mi lesz), vagy megy a süllyesztőbe.
    Attól még az eredeti megmarad, nem veszi el senki, és nem ahhoz nyúlnak hozzá.

    Amikor hozzányúlnak valamihez, azt úgy kell elképzelni, mint amikor pl. George Lucas átszerkesztésekkel elbassza az eredeti trilógiát... :D Bár akkor is megmarad az eredeti, csak a kánon módosul. (Pl. Han Solo nem is olyan tökös karakter, mint azt hitted, mert nem ő lőtt először. Szóval szimpla kis önvédelem volt. Hát köszi Dzsordzsi... :D)
  • Dewri #3
    Hát nem tudom. Én képtelen vagyok nézni a Halálos fegyver sorozatot (pedig IMDB 8,1 pontos a 10-ből), annyira NEM Gibson és NEM Glover a 2 színész... De ez persze én vagyok. Ha kijönne egy Die Hard, ahol John McLane karakterét valami mai noname bohóc játszaná, vagy egy Rambo, ahol nem Stallone lenne Rambo, esetleg újrakezdenék a Jóbarátokat ugyanazokkal a nevekkel, de új színészgárdával, az instant kuka, egy pillanatig nem érdekelne egyik sem, se filmként, se sorozatként...

    És akkor most a Magnumot megcsinálják ugyanolyan koncepcióra, de az eredeti arcok nélkül. Női Higgins... Aki nézte régen, annak sosem fog bejönni, John Hillerman egyszerűen annyira zseniális volt!! Ahogy a többiek is. Selleck nélkül? Majd találnak egy bajszos arcot, aki próbálja utánozni? Lesz egy kötelező fekete T.C.? Olyan szinten jól összerakott sorozathoz nyúlnak, ami már attól el lenne rontva, ha Zeusz és Apollo nem 2 doberman, hanem mondjuk 2 rottweiler lenne... Nemhogy a fő színészgárda nélkül. Eh... Ez így rosszabb, mint egy folytatás...

    Van amihez nem szabad hozzányúlni. Herbie az 1963-as VW Bogár, Kitt az fekete 1987-es Pontiac Trans Am, John McLane az Willis, Rambo az Stallone, Christopher Lambert a Hegylakó, Al Bundy az Ed O'Neill, a Szállító az Statham, Herkules az Kevin Sorbo, Xena az Lucy Lawless, Vasember az Robert Downey Jr, Sheldon Cooper az Jim Parson, Joey az Matt LeBlanc, Jack O'Neill az Richard Dean Anderson, Teal'c az Christopher Judge, TJ Hooker az Shatner, Riggs és Murtaugh az Mel Gibson és Danny Glover és még lehetne folytatni ezt a megmásíthatatlan és örökérvényű listát...

    De az biztos, hogy Magnum az Tom Selleck, Higgins az John Hillerman, T.C. az Roger E. Mosley, Rick az Larry Manetti, Zeusz és Apollo az két fekete doberman és a Ferrari színe piros... Minden ami ettől eltér, csak gyenge utánzat lehet...
  • wraithLord #2
    Szerintem a Ferrari 488 az egyenesági utód, amit kb. 2 éve gyártanak. Az még jól is néz ki. Egy piros spider teljesen passzolna.



    ----
    Kíváncsi vagyok, ki lesz Magnum. Gondolom akkor ahogy az A-Team-nél, itt is Vietnám helyett Irak lesz.
  • Sequoyah #1
    Remelem a kolcson-Ferrari, mint koncepcio marad (pl egy Ferrari California, vagy az utodja tokeletes lenne a szerepre), es azert egy cameo erejeig Tom Seleck is bekoszon.